A Rodoszi kolosszus nyomában

Egy mesés görög úti cél

[superadmin] publikálva: 2014-07-18 10:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Rodoszi kolosszust az antik világ hét csodájának egyike volt. A nagyjából 20 méter magas, bronzból készült alak a napistent, Hélioszt ábrázolta és eredetileg a Mandraki-öbölben állt, szétterpesztett lábakkal, kezében fáklyát tartva. De nem magasodhatott sokáig a kikötő fölé, mivel egy földrengés porig rombolta. Bár a csalódott rodosziak újra akarták építeni,erre delphoi-jósda útmutatását követve mégsem kerülhetett sor, ezért aztán a szobor maradványai egészen addig  az öbölben hevertek amíg a szigetet később elfoglaló arabok el nem adták a bronzot egy szíriai zsidó kereskedőnek.


A kolosszus egykori lábainak állítólagos helyén díszelegő dámszarvasok története is, az ókorba vezet. A legenda szerint rengeteg kígyó élt Rodoszon, és sok ember és háziállat halálát okozták. A kígyók ellen aztán szintén a delphoi jósda javaslatára telepítettek ide a dámszarvasokat és az ötlet bevált:a csószómászók ugyanis nem bírták elviselni a dámszarvasok szagát, ezért elköltöztek a szigetről, ennek pedig a mai napig emléketállít a két szarvast formáló szobor az öbölben.

Noha ma már nem csodálhatjuk meg a Rodoszi kolosszust, napjainkban is érdemes meglátogatni a "Nap szigetét", ami nem csak a csodás partszakaszával és a strandolás lehetőségével csábítja a nyaralni vágyókat. Érdemes megtekintenünk a Nagymesteri Palotát a fővárosban, amelynek elődjét a lovagok szolgái építették, hiszen a máltai lovagrend korábban Rodoszon székelt.

Híres látnivaló még a szigeten a lindoszi Akropolisz, amely az egyetlenegy természetes kikötő mellett magasló hegyen áll, illetve a Pillangók völgye, ahol (némi szerencsével)rovarfaj legcsodásbb és legritkább példányait is megpillanthatjuk. Heptapigészpedig azért érdemes felkeresni, mert gyönyörű források csörgedeznek ott, ráadásul innen egy alagúton át kristálytiszta tóhoz kirándulhatunk. Persze azok sem csalódnak, akik csak standolni utaznak Rodoszra, itt a tenger bársonyosan meleg, türkizkék vízre pedig felejthetetlen látvány ígér.

Még most sem késő utazást foglalnia azoknak, akik ezeken a  méltán híres partokon frissülnének fel , vagy azoknak,  akik az egykori kolosszus mai csodás környékét akarják felfedezni. Bár a nyári hónapok nagyjából teltházasak, de érdemes keresgélni a last minute ajánlatok között is. Aki pedig megteheti, inkább augusztus után induljon, mivel a koraőszi nyaralások is felejthetetlen élményt nyújthatnak, de általában sokkal kedvezőbb az áruk. A Neckermann például ilyen kihagyhatatlan ajánlattal várja szeptemberben a Hotel Dionysosba érkező utasait.

További kedvezményes ajánlatokért keresse fel a Neckermann honlapját:
www.neckermann.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szépségverseny a környezetért
Miss Éden nemzetközi döntő az Akvárium klubban vasárnap
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra kinyit a világ legveszélyesebb útja
Nem árt sietni, a jegyeket viszik, mint a cukrot
RECIKLI
Küldje a kutyát a boltba!
Kreatív ötletek karanténra

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--