A Ryanair Budapestre költözik

Február 17-én nyitják meg az 51. bázisukat

[szorenyi.p] publikálva: 2012-02-09 15:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Attila

Február 10-én Dublinban véglegesítik azt a megállapodást, amelyet a Rayanair és Budapest Airport Zrt. kötött a budapesti repülőtér használatáról. A légitársaság február 17-én nyitja meg budapesti bázisát, amely az 51. lesz és ahol 5 repülőgép állomásozik majd.


Az ír fapados cég képviselői a magyar kormánnyal is tárgyaltak, de a kapott kedvezmény nagyságát és mibenlétét nem árulták le a sajtótájékoztatón..

A Ryanair eredetileg március 12-én tért volna vissza öt útvonal megnyitásával a budapesti repülőtérre, miután 2010-ben - a magas repülőtéri árak miatt - megszüntette budapesti járatait.

A január végén közölt kétmillió utassal szemben az ír légitársaság 2,4 millióval számol az első évben. Az eredetileg tervezett 36-tal szemben heti 57 járatot indítanak. Az új bázis létrehozásával - mondta a vezérigazgató - közvetlenül és közvetve 2.400 munkahely jön létre. Az öt repülőgépes budapesti bázis 350 millió dollár beruházást jelent. A Ryanair a repülőtér kettes terminálját használja, de azt, hogy milyen feltételekkel üzleti titokra hivatkozva nem közölte. Annyit mondott: remélik, hogy a gyors forgalomnövekedés érdekében a Budapest Airport mérsékli az árakat. Hozzáfűzte: az igaz, hogy a beruházások miatt magasak a repülőtér-üzemeltető költségei is.

Réger Andrea, a Ryanair személyzeti menedzsere a sajtótájékoztatón ismertette, hogy ezen a héten 350 Malév alkalmazottnak tartottak bemutatót és beszélgettek el velük. A jövő héten Budapesten interjúra és a technikai tudás felmérésére várják a jelentkezőket.

Michael O'Leary nem titkolta, hogy agresszív versenyben vannak a másik nagy fapados légitársasággal, a Wizz Airrel. Hosszasan ismertette a Wizz Air eredményeit összehasonlítva a Ryanairével. A Ryanairnek, tőzsdei cégként, kötelező rendszeresen közzétenni a gazdálkodás eredményét.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A fapadosok lecsapnak a koncra

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kertet építenek a száguldó buszokra
Újragondolták a zöld járműveket Szingapúrban
PÉNZTÁRCA
Milliárdos bukóban a SAS
Nagy a veszteség az északi légitársaságnál
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Három nap Boszniában
Olcsóbb, mint Debrecen
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--