A végtörlesztés ellenére hasít az OTP

35 milliárdos nyeresége van a legnagyobb magyar banknak

[szorenyi.p] publikálva: 2011-11-18 08:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az OTP Bank 35,165 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, ez 6 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, viszont 14 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és jelentősen meghaladja az elemzői várakozásokat. A kilenc havi nettó profit 109,640 milliárd forint volt.


A bank szerint az eredmény szempontjából kedvezőtlenül hatott a végtörlesztés beindulása és a társasági adó növekedése. Ez utóbbi a leánybankok és a nettó kamateredmények javulása hozta.

A pénzintézet jelentése szerint a harmadik negyedévben 1736-an jelezték végtörlesztési igényüket, összesen 9,3 milliárd forintnyi hitelállományra. Ez 1,9 milliárd biztos mínuszt jelent az OTP-nek. Az eddig tapasztaltak alapján az OTP az év végéig az ügyfelek 20 százalékánál számít végtörlesztési igényre, ami 197 milliárd forintos hitelállományt érinthet, és 39,5 milliárd forint veszteséget okozhat a banknak.

A csoport adózás előtti eredménye a harmadik negyedévben 9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest és elérte a 62,252 milliárd forintot, az első kilenc hónapban 170,818 milliárd forintot tett ki, 10 százalékkal volt többet az egy évvel korábbinál.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Az űrből figyelik a tengereket
A sókoncentrátum mindent elárulhat
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gundel palacsinta a Mekong folyó partján
Budapest Bistro Délkelet-Ázsiában
RECIKLI
Dániában betiltották a házak gázfűtését
A rendelet az újépítésűekre vonatkozik

Itt jártunk: Finnország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

2. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

3. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

4. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

5. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

6. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

7. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

8. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

9. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

10. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

Műsoraink
2019.12.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Finnország I.
2019.12.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Finnország II.
2019.12.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Finnország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Ő benne van a százban

Szófelhő / Archív
--