A világ legértelmetlenebb reptere és kikötője

Alaszkában 75 lakosú településnek van reptere

[j.protic] publikálva: 2012-11-24 04:13:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A világ legkisebb forgalmú repülőterével és hajókikötőjével "büszkélkedhet" egy alaszkai település: a 105 millió dollárért (21 milliárd forint) épített új létesítmények teljesen kihasználatlanok.


Akutan településnek mindössze 75 állandó lakosa van, akik öt csónakkal rendelkeznek. A nagyon szerény flotta mellett ugyanakkor hatalmas, védőgáttal ellátott kikötőjük van, amelyhez viszont nem vezet út a városból, így aztán, ha lenne hajóforgalom, akkor se mennének vele túl sokra.

A kikötő azonban legalább "csak" 29 millió dollárból épült, a hasonlóan nulla forgalmú reptér viszont 75,5 millióból. A pénz szövetségi fejlesztési forrásból érkezett.

A kikötőt és a várost amúgy azért nem köti össze út, mert arra már nem maradt pénz. A kikötőben egyébként nincs se villany, se folyóvíz, de szerencsére egyik sem kell, mivel hajó sem érkezik soha.

Ami a repülőteret illeti, a helyi lakosoknak, ha repülni akarnak, 9 kilométert kell hajózniuk, hogy eljussanak egy szigetre. Azon van működő légikikötő, amelyet útba ejt rendszeres légi járat - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Hálaadás Napja- pulykasülttel

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ezer embert küld el a Wizz Air
De így is kapacitásbővítéssel számol
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A thai horror múzeumok a legélethűbbek
Nem veszélytelen kipróbálni őket
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--