Bándy-gyilkosság - Bőrfejűek készülnek Pécsre

A szerdai bírósági tárgyalásra indulnának

[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-17 11:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A pecsma.hu értesülése szerint egyre több szélsőséges csoport szervez tüntetést Pécsett. Úgy tudják Budapestről egy szkinhed banda érkezik a városba szerdán. A bíróság épülete előtt akarnak demonstrálni, abban az időben amikor a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezik.


A Dunántúli Napló információi szerint továbbra sem fogták el a rendőrök P. László vélt tettestársát, egy rokonát. A lap úgy tudja, a rendőrség mindaddig nem tart sajtótájékoztatót, ameddig ez nem történik meg.

Az InfoRádió viszont megbízható rendőrségi forrásból úgy tudja, hogy rosszkor volt rossz helyen. Hazafelé sétált, amikor megállt mellette egy autó, amelyben ketten vagy hárman ültek. A fiatal lányt berángatták a kocsiba, megerőszakolták, majd kilökték.

Közben egy rendezvényen megkérdezték Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkárát, hogy lesz-e belső vizsgálat amiatt, hogy P. László nem kezdte meg július 2-án a rá kiszabott börtönbüntetését. A politikus kitárő választ adott, a rendőrség ügyben folytatott munkájáról beszélt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen lett a Ford villanybringája
Nem lesz belőle tömeggyártás
PÉNZTÁRCA
Féláron mehetsz a Szigetre
A kedvezmény a visszatérőknek jár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nincs boszorka a mézeskalács otthonában
A szekszárdi mézeskalács múzeumban jártunk
RECIKLI

Itt jártunk: Mexikó

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

2. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

3. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

4. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

5. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

6. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

7. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

8. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

9. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

10. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

Műsoraink
2019.11.15 18:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I.
2019.11.16 10:05 Világszám - Inforádió
Mexikó II.
2019.11.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--