Édeni lányok egy édeni világért

Három ország legszebbjei

[V.J.] publikálva: 2011-02-19 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Már tervezik különleges hulladékruháikat az idei Miss Éden szépségverseny résztvevői, hiszen nemcsak szépnek, de a környezetvédelemben is jártasnak kell lennie annak, aki a döntőbe kerül.


Május 29-én Szlovákiában, június 18-án pedig Erdélyben lépnek a kifutóra a legszebb lányok, hogy egy igazi látványos show keretében mérjék össze szépségüket és tudásukat. A damaszkuszi korona idén is a legszebb fejére kerül majd, de addíg még rengeteg izgalom vár a jelentkezőkre.

A Miss Éden Nemzetközi szépségverseny hagyományaihoz híven ismét a divat, az utazás és a környezetvédelem témáját ötvözi. A kifutóra kerülő lányoknak a színpadi mozgás mellett komoly feladatokban is meg kell mutatniuk, hogy megérdemlik az értkes díjakat. Nem marad el majd a különelegs hulladékruha bemutató sem, hiszen a lányok saját maguk tervezik meg a hulladékanyagokból készített különleges fellépőruháikat.

A nemzeti döntők után pedig a legjobbak Miss Éden International döntőjében állnak a pódiumra 2011. július 15-16-án. A magyar verseny résztvevőkre idén az interneten lehet szavazni. A fődíj egy álomút valamely egzotikus szigetre - 2010-ben Thaiföld volt-. ahol egy igazi divatfotózással akár a nemzetközi modellkarrier is elindulhat majd.

Édeni lányok egy édeni világért.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Borúlátó a szlovák jegybank
Nagyot eshet a gazdaság teljesitménye
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--