Elfogták a Fradi-drukkert megkéselő rendőrt

Saját társai kerítették kézre

[szorenyi.p] publikálva: 2012-09-23 08:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elfogták a gödöllői késeléssel gyanúsított rendőrt vasárnap kora reggel - írja a police.hu. A Készenléti Rendőrség, tehát kollégái vették őrizetbe.


Már szerda óta próbálták kézre keríteni a készenléti rendőrség dolgozóját, akit azzal gyanúsítanak, hogy bozótvágó késsel és egy viperával támadt rá egy férfira Gödöllő egyik szórakozóhelyén. Az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő férfit, majd ismeretlen helyre távozott.

A rendőrök azóta sok helyen keresték: gödöllői lakásán, ismerősei, barátai körében, helikoptert és kutyákat is bevetettek felkutatása érdekében.

Az ORFK pénteken a Gödöllőn történt késeléssel kapcsolatban hangsúlyozta: a készenléti rendőrség a leghatározottabban elítél minden törvénysértést.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint "az állomány okkal bízik abban, hogy a kocsmai verekedés nyolc napon belül gyógyuló sérülést elszenvedő sértettjének egészségi állapota óráról órára javul".

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ijesztően égnek az Amazonas esőerdői
Ujjal mutogatnak egymásra
PÉNZTÁRCA
Fizetni kell a német sztrádákért is
Várhatóan 2016-tól matricás rendszert vezetnek be
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Most úgy néz ki, Oktoberfest sem lesz
A bajorok kicsi lépésekkel lazítanak
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--