Elmozdult a Föld tengelye

Japán 2,4 méterrel odébb tolódott

[superadmin] publikálva: 2011-03-14 01:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nagyobb volumenű volt a pusztítás Japánban, mint azt idáig hittük. A szeizmológusok megállapították, hogy a Richter-skála szerinti 9.0-ás rengés rázta meg a szigetországot. Ez elég volt ahhoz, hogy elmozduljon a Föld tengelye. Ha nem is érzékelhetően, de rövidebb  napok elé nézünk.


A 9-es érték kiemelkedően magasnak számít. Az 5 évvel ezelőtti, amelyik Indonziában, Indiában és Thaiföldön pusztított 9,1-es volt. Akkor csaknem 300 ezer ember halt meg a szökőárban.



Rövidebbek a napok és Japán már valahol máshol helyezkedik el



A 2-es erősségűnél kisebb rengésekből a Földön naponta több ezer fordul elő, ezek csak műszerekkel érzékelhetők. A 6-os erősnek, a 7-es igen erősnek míg a 8-as nagyon erősnek számít, utóbbiból általában évente egy fordul elő. Kilenctől viszont már rendkívüli erejű földrengésről beszélünk, ilyen skálaértéket átlagosan húszévente egyszer mérnek.

Tízes vagy annál nagyobb mutató esetén globális méretű katasztrófáról beszélhetünk. Tudomásunk szerint ez még nem következett be a Föld (ismert) története során.

Rövidebbek napok, és Japán két és fél méterrel arréb fekszik már az óceánban. Mindenestre a nappalok csak pár pillanattal lesznek rövidebbek, azaz az emberek ezt nem érzékelik.

Naoto Kan japán miniszterelnök elmondta, hogy ez a földrengés okozta a legnagyobb katasztrófát a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba óta. Japán első embere összefogásra szólította fel a lakosságot. A károk elérhetik a 35 milliárd dollárt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Autósok kontra szarvasok Angliában
Az aggancsosok egyre több balesetet okoznak
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ne legyen rémálom a nyaralás
10+1 jó tanács, mielőtt útra kelne
RECIKLI
Vécébe kerül az olimpiai uszoda vize
Öt újítás a zöld olimpiáért

Itt jártunk: Ciprus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

2. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

3. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

4. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

5. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

6. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

7. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

8. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

9. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

10. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

Műsoraink
2018.08.17. 18:35 Világszám - Inforádió
Hawaii 1.
2018.08.18. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii 2.
2018.08.19. 10:35 Világszám - Inforádió
Hawaii 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Regi, a kekec

Szófelhő / Archív
--