Fittyet hánytak a KRESZ-módosításnak a kamionosok

Nem szabad előzni a teherautókkal a sztrádákon Magyarországon

[szorenyi.p] publikálva: 2011-01-10 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kép a kemma.hu oldalról származik

Aki utazott már több száz kilométert autópályán a hőn áhított tengerpart felé, az ismeri a másfél km/h-val előző kamionok esetét. A derék sofőröket nem zavarja az, hogy számukra egy manőver akár 4-5 percig is eltart. Kivágnak, aztán mennek akár 10 km-t is a belső sávban. Ennek vége!


Úgy látszik, a magyar szabályalkotók is eljutottak már Olaszországba. Ott ugyanis évek óta tilos kamionnal kamion előzni. A 7,5 tonnánál nehezebb járműveknek szépen libasorban kell követniük egymást. Nem vállalkozhatnak az autósok idegeit borzoló kilométerekig tartó szédítő előzésekre.

Január elseje óta ugyanis a KRESZ kimondja: tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton – 6 és 22 óra között – a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel. Aki ez ellen vét, akár 300 ezer forintot is fizethet.

Az Autóklub egyes szakemberei szerint túlságosan szigorúra sikeredett a jogszabály. Van aki azt mondja csak bizonyos szakaszokon kellene ezt elrendelni. Nos, a kemma.hu portál azért tartott egy kis ellenőrzést, és bizony lefotóztak olyan járművezetőt, aki megkockáztatta a bírságot.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Most megint nyár lesz
A héten javul az idő
PÉNZTÁRCA
Kevesebb a nagy-britanniai milliárdos
A pénzük is kevesebb lett tavaly óta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Varázstúra hazai kastélyokban
Titkok és érdekességek - csatlakozzon!
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--