Így isznak a kínaiak

Ha isznak, akkor esznek is

[szorenyi.p] publikálva: 2011-11-04 17:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kínaiak hagyományosan csak akkor isznak, ha esznek is. Meggyőződésük szerint az alkoholt csak lassan szabad fogyasztani, ezzel is növelve annak élvezetét. Egy biztos, ha valakit Kínában vendégül látnak, akkor hosszú tósztokat hallgathat meg és neki is muszáj üdvözlő beszédet tartania.


Hivatalos vacsorán udvariatlanság egyedül alkoholt inni. Más kérdés, hogy a vendéglátók előszeretettel tukmálják az emberre az italt. A vendéglátók imádnak beszédeket tartani, 1-2 perceseket, de azt szinte minden kör. Közhelyeket puffogtatnak és arról beszélnek, hogy mennyire örülnek a vendégnek. Ha már nagyon belemerülnek az étkezésbe, akkor néha ihatunk önmagunkban is, de mindig illik megkínálni a mellettünk ülőt.



Világszám minden pénteken 18.30-kor az Inforádióban.



Rövidet mindig a vacsora elején kínálják. Az ételekhez sör esetleg bor dukál. Az utóbbit senkinek sem ajánlom, bűn rosszak a kínai borok. A helyiek sem nagyon isszák, maradnak a sör mellett.

Amúgy európai szemmel szinte a legváratlanabb időpontokban áll fel valaki és mond rövid beszédet. Ilyenkor illik kortyolni. Ha valaki tényleg nem iszik alkoholt, akkor teát is tölthet a poharába és azzal koccinthat. Ezt elvárják, de nem botránkoznak meg azon, ha nem alkoholos ital van a poharunkban. Ha véletlenül egy tószt előtt kiürülne a poharunk azonnal ott terem valaki és tölt nekünk. Érdekesség, hogy a poharak kicsit, kb. 1 decisek és a kibontott sört nem hagyják az asztalon, inkább jönnek és töltenek többször is.

Kínában "ganbeit" mondanak a pohár megemelésekor. Ez száraz poharat jelet, azaz fenékig. Megjegyzem ritkán láttam, hogy valaki ilyenkor tényleg tisztára igya a poharát.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



400 millióan nézték Dávidot

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Anglia virágba borul
A hétvégén mindenki ültetni fog
PÉNZTÁRCA
A magyarok karácsonya - Irány a bécsi vásár
Mentesítő vonatok indulnak az osztrák fővárosba
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Megint lezárják Csernobilt
Kitiltották az atomkasztrófa helyszínéről a turistákat
RECIKLI
Meghökkentő zöldjárművek a Hungaroringen
Seregszemle az energiatakarékosság jegyében

Itt jártunk: Ciprus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

2. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

3. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

4. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

5. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

6. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

7. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

8. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

9. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

10. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

Műsoraink
2018.07.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz
2018.07.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Görögország
2018.07.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz ism.
Közösség
Nap lánya

Csak Isten bocsáthat meg

Szófelhő / Archív
--