Külön kocsiban utazhatnak a nők a metrón

Képeken is megmutatjuk az új-delhi metrót

[seifert.p] publikálva: 2016-07-29 10:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

1984-ban kezdték el tervezni, hogy 1998-ban hozzá fogjanak az új-delhi metró megépítéséhez. Az első szakaszt 2002-ben adták át. A munkálatokban, mint ahogy Kalkuttaban is, fontos szerepet kapott Klados Gusztáv magyar alagútépítő-mérnök.


India fővárosában az elmúlt 14 ev alatt 160 állomás épült. Naponta két és félmillió ember utazik rajta. Kiépítettek egy külön vonalat a reptérre is, amelynek egyetlen háránya, hogy este 11 és reggel 5 óra között nem jár. Márpedig sok gép éjszaka indul.

A szerelvények részben a föld alatt, részben a felszínen közlekednek. Érdekesség, hogy két nyomtávot, 1435 és 1676 milliméterest hasznalnak, nagyjábó hasonló arányban.

Az utazáshoz a legpraktikusabb a Metrocardot használni. Egyszerűen fel lehet tölteni és valóban csak a megtett út után vonja le a díjat. Lehet venni 3 napos bérletet is. Az árak nagyon alacsonyak, a leghosszabb távra se kell többet fizteni kb. 100 forintnál, néhány állomás megtetele pedig 30-40 forintnak megfelelő rúpia.

Mint Indiaban sokfele, itt is komoly lista van arról, mit nem szabad tenni a metrón és milyen bíság jár a szabályszegőknek. Külön érdekesség, hogy minden szerelvény első kocsija kizárólag nőknek van fenntartva.

Nagyon ügyelnek a biztonságra, mintha repülőtéren lennénk. Fémérzékelő kapun kell átmenni, a belépés előtt a csomagokat pedig átvilágítják. Folyadekot se lehet elvben bevinni, bár az ajándékba vitt bort végül is átengedték, de kellett ehhez egy kis verbális közelharc.

A tervek szerint 2020-ra 436 kilométer lesz a teljes vonalhossz, Londonban ennél rövedebb a metróhálózat.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vadállatok a nagyvárosban
Tragikus és vicces történetek karantén idején
PÉNZTÁRCA
770 millióval növelték a vagyont
Jó negyedévet zártak a Pallas Athéné Alapítványok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Új vulkanológiai tanösvény a Káli-medencében
Földtani örökség Hegyestűtől a Kopasz-hegyig
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--