Magyar borok Kínában

A borivás kultúrája még kezdetleges Kínában

[szorenyi.p] publikálva: 2013-11-18 18:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyar borok a kínai konyhában című könyvet mutatták be a pekingi Magyar Kulturális Intézet üvegfalai között. A rendezvényen három nagy kínai tájegység konyhájának ételeihez válogatott magyar borkülönlegességeket kóstolhattak a jelenlévők. Az eseményen Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója szerint a bor a kultúra része, a barátságkötések közvetítője, ereje éppen ezért nem csak maligánfokban mérhető.


A keménykötésű, csaknem 180 oldalas, képekkel bőségesen illusztrált angol-kínai nyelvű könyv a Magyar Kézműves Borászok Szövetsége alapítóinak gondolataként született meg. A Kínában aktív társaság segítségére a megvalósításban elsősorban Herczeg Ágnes borszakértő, a Magyarországon jól ismert Borok a konyhában című könyv szerzője volt.

A most bemutatott kötetben ötven kínai ételt párosítottak össze hatvan magyar borral. Herczeg Ágnes a helyszínen az MTI tudósítójának elmondta: egyfajta kultúrmissziót teljesítenek, amikor a Kínában is kapható magyar borok fogyasztásának mikéntjét mutatják be színes, ismeretterjesztő módon úgy, hogy közben Magyarországból, a történelmi borvidékek sajátosságaiból, a hagyományokból is ízelítőt adnak.

A szakértő elmondta, hogy a borivás kultúrájának elsajátítása Kínában még viszonylag kezdeti szakaszban van, ezért érdeklődéssel vesznek kézbe gyakorlatias, iránymutató, információkban gazdag kiadványt.

"Jelenleg még a vörösborokat kedvelik jobban, s pontosan az okozta az egyik kihívást, hogy például a csípős ételekhez milyen vörösborokat lehet jó szívvel ajánlani" - magyarázta Herczeg Ágnes. A vörösborok általában erősítik a csípős, zsibbasztó ízeket, ám mint kiderült, a kínai emberek "toleránsabbak az intenzív kombinációkkal", így a szecsuáni marhához jó párosítás a kadarka. A kettő együtt ugyanis a bor zamatának gyümölcsösségét emeli ki.

A szakember még fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a magyarországi "kínai konyha" nem bizonyult megfelelő alapnak döntéseihez, ezért az autentikus, a megfelelő alapanyagokkal Kínában elkészített ételeket vette alapul, a fogásokat Kínában kóstolta végig.

A Magyar Kézműves Borászok Szövetsége kínai tagozatának elnöke, Cuo Si-hung arról számolt be, hogy három éve szállítanak borokat a kínai piacra. Míg az első évben 3-4 raklappal, tehát néhány ezer palackkal tudtak eladni, addig az idén - összesítve - elérik a félmillió palackot. Mint mondta, a választékban valamennyi nagy borvidék összesen 12 pincészetének borai találhatók meg. A magyar borokkal négy éve foglalkozó üzletember a könyvről megjegyezte, ő maga sosem gondolta volna, hogy szűkebb hazájának, Északkelet-Kínának a "hús, krumpli, káposzta" jellemezte konyhájához egy jól behűtött tokaji aszú az egyik legjobb párosítás.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bekeményítettek az Everesten
Kevesebb szemetet és holttestet akarnak
PÉNZTÁRCA
Stop a lakossági hitelek törlesztésére
Kormányfői bejelentés délután
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Átadták az új parkot a Normafánál
Ahogy az ott lakók kértékl

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--