Magyarosch botrány a hegymászók körül

Erőss Zsolték visszatértek a tragédia után

[szorenyi.p] publikálva: 2012-05-20 07:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Hazatért a Himalájából az a hegymászócsapat, amely elvesztette egyik tagját. Az expedíció, Erőss Zsolt szerint, a "lehető legrosszabbra sikerült". Közben a magyar mászók között hatalmas veszekedés tört ki, olyannyira, hogy az egyik tag nem is jött haza Erőssékkel.


Ferihegyen családtagjaik és barátaik várták Erőss Zsoltot, Kollár Lajost és Földes Andrást. Mécs László, akivel a többiek összevesztek, később érkezik haza.



A magyar Annapurna-expedíció - Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor - március 28-án indult el Budapestről.



Erőss Zsolt szerin az önmagában nem nagy kudarc, ha csúcsdöntésre a körülmények miatt nincs lehetőség, az igazi kudarc az az volt, hogy elveszítették Horváth Tibort. Társukat május 7-én jéglavina temette maga alá, pedig elvileg semmilyen problémának nem kellett volna származnia abból, hogy Horváth Tibor a 6800 méter magasan található III-as táborból elindul az alaptábor felé.

Keserű szájízzel jöttek haza, a tagok közt kialakult konfliktushelyzet is súlyos volt, de a végeredményt tekintve ez mellékes - mondta Erőss Zsolt.

Kollár Lajos, az expedíció másik tagja a konfliktusról azt mondta, ezeket az is okozhatta, hogy két, nehezen feldolgozható problémát éltek át, holott expedícióik általában sikeresek. Ebben a helyzetben velük volt egy újságíró, aki "túllőtt a célon", de arról nincs szó, hogy cserben hagyták volna egymást. Hozzátette: meg fogják beszélni a történteket.

A magyar hegymászókkal tartott az Annapurnára Földes András, a himalaja.blog.hu szerzője is, akinek nagy port kavart egyik bejegyzése, amelyet idézve több médium is arról cikkezett, hogy társai cserbenhagyták Erőss Zsoltot. Erőss Zsolt erre úgy reagált, hogy "a cikkek tartalmától expedíciós társaimmal együtt elhatárolódunk, és méltatlannak tartjuk".

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ez volt az északi félteke legforróbb nyara
Harmadával csökkent a tengeri jég is
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
100 éve fűrészeltek ketté egy nőt
Nyugi, bűvészkedésről van szó
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--