Mi lesz a turistákkal a Malév leállása után?

A hivatal bizakodik, a szállodások aggódnak

[szorenyi.p] publikálva: 2012-02-03 16:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Tamás

A Magyar Turizmus Zrt.  szerint a Malév leállásának csak átmeneti hatása lehet a beutazó forgalomra, Budapest megközelíthetősége jelenleg is, és a jövőben is biztosított.


Az MT Zrt. közleménye szerint a Malév működésének leállításával összefüggésben a Magyar Turizmus Zrt. folyamatosan tárgyalásokat folytat a kormányzati illetékesekkel, a Budapest Airporttal, több légitársasággal és a szakmai szervezetekkel annak érdekében, hogy a Malév leállásával összefüggő járattörlések ne okozzanak komoly fennakadást a Magyarországra irányuló beutazó forgalomban.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet 19 külképviseletét és non-stop működő Contact Centerét is bevonja az információszolgáltatásba. Központi honlapjain és a turisztikai külképviseletek honlapjain keresztül teszi elérhetővé külföldi szakmai partnerei és a külföldi média számára a szükséges információkat, továbbá a Malév-utasok számára más légitársaságok és egyéb piaci szereplők által felkínált lehetőségeket.

Az MT Zrt. a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével is tárgyalásokat kezdett annak érdekében, hogy a Budapesten maradt utasok elszállásolása biztonságosan megoldódjon a pénteken megjelent miniszteri rendeletben foglalt kármentesítési lehetőség felhasználásával.

Ha rövid időn belül nem indulnak újra a Malév-járatok akár 40-50 százalékkal is csökkenhet a beutazó vendégek száma Budapesten a következő hetekben - ezt mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke nem sokkal a csőd bejelentése után.

Péntek reggel hat órakor szüntette be működését a Malév, törölve valamennyi járatát. A Malév vezetősége, bár felkészült a cég esetleges leállására, mégis hirtelen vészhelyzetnek nevezte, hogy a tel-avivi reptéren már nem szolgálták ki a Malév-gépet, így a rendkívüli igazgatósági ülésen az azonnali leállás mellett döntöttek. Csoportos létszámleépítés lesz a cégnél, a leányvállalatok azonban tovább üzemelnek.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
10 milliárdról nem döntenek az emberek
Csányi Alapítvány: üzenetértékű a bevétel az 1 százalékból
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Horvátország átvállalná tőlünk
Nagyon készülnek már a szezonra
RECIKLI
Feltámad a Genesis
És egyből turnéra is indul

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--