Mikulás a világ körül

Hogyan várják a gyerekek a nagyszakállút?

[szorenyi.p] publikálva: 2011-11-16 12:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Emlékszel? A Mikulásnak illett levelet írni. Mit szeretnél, és ezért mi mindent tettél. Beismerni hiányosságaidat, majd feltupírozni, milyen jó kis gyerek voltál az elmúlt évben. Már akkor is pr-ról szólt a világ? Ki tudja! Mindenesetre rábukkantunk egy levélre, amelyet egy kislány írt a télapónak.


Kedves Mikulás! Szeretnék kérni egy szép plüss macit, a piros ruhás szőke hajú babát, amit a játékbolt kirakatában láttunk, egy színezőt ceruzákkal, meg szaloncukrot, nyalókát, mogyorós csokit, meg olvadós rágót is! Cserébe megígérem, hogy nagyon jó gyerek leszek?



Tipp! Kiváló ajándék a Világ legszebb szállodái 5. című könyv, amely olyan helyekre repít, ahová még a Mikulás is csak luxusszánon jár.



A kislány pedig reménykedett, hogy az ablakba kitett levelét (nálunk ugye nem a kéményen át érkezik a nagyszakállú) megkapja a Mikulás. Tavaly is így történt, idén miért is lenne másképpen. Egész este izgult az ágyában, nem tudott aludni. A gondolatok cikáztak a fejében.

Húú, remélem tényleg megkapta. Anya szerint Lappföldön, a Rénszarvas út 6. alatt lakik, és ha ő mondta, akkor biztos úgy is van. Jó sokat kell utaznia, mire ideér. Már biztosan el is indult. De jó lenne, ha ébren lennék, amikor megérkezik! Talán még azt is megengedné, hogy megsimogassam a szarvast, ami a szánt húzza. Végül is én egész jól viselkedtem. Rendet raktam a szobában, segítettem Apunak a tűzifa hordásnál, és a hugival is csak egyszer vesztünk össze. De már kibékültünk, és együtt tisztítottuk ki a cipőnket. Remélem látta, milyen jó gyerek voltam, és tényleg elhozza a babát, vagy legalább a macit? Jaj! Mintha valami motoszkálást hallottam volna! Ááá, csak a Cézár kergeti a szomszéd macskáját. Ő még biztos nem ért ide. Csak azt tudnám, vajon anyuék mivel csörögnek még a konyhában ilyen későn? Hát nekik nem az ágyban kell várni a Mikulást?

(Donkó Emese)

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Légbe száll a tankolásunk 1 százaléka
Szigorítanák a benzinkutak töltőpisztolyait
PÉNZTÁRCA
Példátlan banki leállás volt Magyarországon
Keddre kijavították a hibák nagy részét
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hoppá - Így még sosem láttad Németországot
Másfél perces kisfilm mobiltelefonnal Jeremy Fischertől
RECIKLI
Porba a panelekkel?
Egy Ybl-díjas építesz lebontatná a lakótelepeket

Itt jártunk: Wales

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

2. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

3. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

4. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

5. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

6. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

7. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

8. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

9. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

10. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

Műsoraink
2018.12.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia
2018.12.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Nagy-Britannia
2018.12.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

A rocksztár exfelesége

Szófelhő / Archív
--