Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

[szorenyi.p] publikálva: 2012-05-19 05:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hátborzongató kalandban volt része annak a piti besurranó tolvajnak, aki egy látszólag üresen hagyott lakást akart kifosztani. Miután behatolt az otthonba egy 5 éve aszalódó holttest fogadta. Annyira megrémült, hogy lebénult és sikoltozni kellett, így a szomszédok riasztották a rendőröket.

h i r d e t é s ^



Az eset Hagen városában történt. A betörő egy férfi volt, megfutamítója egy nő, aki öt éven át hevert holtan lakásában anélkül, hogy bárki rá akart volna nyitni. Amikor a betörő szembesült a tetemmel, velőtrázón felsikoltott és hanyatt-homlok elrohant. A sikolyra felfigyeltek a halott szomszédai, és ők is hanyatt-homlok rohantak szomszédjuk segítségére, aztán ők is megrettenve szembesültek a mumifikálódott tetemmel.

A nő 66 éves korában halt meg tévézés közben, feltehetően szívinfarktus miatt. Lakbérét és egyéb számláit bankja rendületlenül utalta a nő betétszámlájáról.

Meleg, száraz lakásban egy holttest magától is mumifikálódhat - idézte a hageni rendőrség szóvivőjét az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fiatalkori tudatosság a Földünk Világnapján
Rendhagyó szakmai nappal ünnepelt az O.K. Központ
PÉNZTÁRCA
Ki hitte volna? Zuhan a benzinfogyasztás!
Egyre kevesebb üzemanyagot vesznek az emberek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Zágráb csak egy ugrás
Mediterrán hangulat, ismerős ízek
RECIKLI
Magyaroké a legjobb zöld találmány!
Díjat nyert a metanol előállítása kommunális hulladékból

Itt jártunk: Pattaya

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.01.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld 1.
2018.01.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Thaiföld 2.
2018.01.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Legyen célja a szépségnek!

Szófelhő / Archív
--