Nem semmisültek meg Krasznahorka műkincsei

Kiskorúak gondatlansága okozta a tüzet

[j.protic] publikálva: 2012-03-11 18:31:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A szlovák rendőrség közleménye szerint az eddigi vizsgálat megállapította, hogy a két fiú cigarettázás közben felgyújtotta a domboldalon a száraz füvet, amelytől aztán lángra kapott a vár tetőszerkeszete.


A rendőrség közveszélyokozás miatt indított eljárást. Mivel a két fiú kiskorúnak, - 11 és 12 évesek - nincs büntetőjogi felelőssége.

Daniel Lipšic belügyminiszter vasárnap elmondta: csak a tűzoltók gyors közbeavatkozásának köszöhető, hogy a vár nem égett le teljesen. A gyors reagálást segítette, hogy a tűzoltók néhány évvel ezelőtt pont itt tartottak gyakorlatot és jó helyismerettel rendelkeztek.

A média munkatársai vasárnap kora délután készíthettek felvételeket a tűzvész következményeiről. A felvételek arról árulkodnak, hogy a műkincsekben nagyobb kár nem keletkezett. A leégett és beomlott tetőszerkezet nem tette tönkre a gyűjteményt. A hradkrasnahorka.sk facebook oldalán közzétett fényképek azt is igazolják, hogy a kápolna is megmaradt. A becslések szerint a berendezés csaknem 9O százaléka sértetlen maradt.

A tűzesetet szombaton délután 2 óra körül jelentették a helyi lakosok, az oltási munkálatok késő estig tartottak. Az oltóegységek munkáját rengeteg önkéntes segítette. A tűzben leégett a vár tetőszerkezete, amely fából készült, a kiállított tárgyak nagy részét azonban sikerült megmenteni. A kár azonban tetemes, hisz a vár tető nélkül maradt, és megolvadt három harang is. Azonnal megkezdődött az éppen maradt tárgyak és berendezés biztonságba helyezése, átmenetelig más múzeumokba szállítják ezeket.

Daniel Krajcer kulturális miniszter is helyszínre utazott. Azt ígérte a kulturális minisztérium már akár vasárnap kész bizonyos pénzügyi eszközöket felszabadítani a vár felújítására. A várban kiállított tárgyak mind biztosítva voltak, és várhatóan a nyárig részlegesen helyreállítják az épületet.

Sajnos  este ismét meggyulladtak a gerendák, a tűz terjedését az erős szél is segítette. A vár oltásán éjjel 30 tűzoltó dolgozott. A krasznahorkai tűzvész okozta károk mérséklésére és a vár tárlatának megmentésére válságstáb alakult. Úgy döntöttek, mivel a vár tetőszerkezete csaknem teljesen elpusztult, ideiglenes védőtakarókkal óvják a várat az időjárás viszontságaitól. A héten a biztosító felméri a valós kárt, azt követően a tárlatot a rekonstrukciós munkálatok idejére elszállítják.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már a Tiszán az ökoladik
Folyami hulladékból, hagyományos formában
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tata nyitott könyve
Olyan, mint az Instán, pedig igazi kötet
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--