Nukleáris katasztrófa fenyeget Japánban

Megismétlődhet a csernobili eset?

[superadmin] publikálva: 2011-03-13 10:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Japánban akár a Csernobilinál nagyobb katasztrófa is bekövetkezhet. A Fukushima atomerőműnél ugyanis szombaton robbanás történt a pénteki földrengés után. Most újabb várható egy másik erőműblokknál.


Állítólag megsérült az elektromos hálózat illetve az azt felváltani képes dízel-generátor rendszer is. Az erőmű jelenleg az akkumulátoraira támaszkodik, amelyek nem tartanak ki sokáig. A veszélyt az okozza, hogy a a reaktorok hűtésére szolgáló folyadékot elektromos szivattyúk pumpálják a rendeltetési helyükre és ezek működéséhez elektromos áramra van szükség.

Szombaton robbanás is történt, nem a reaktorok repültek a levegőbe, de magolvadás következhet be, ami katasztrófához vezethet. 25 évvel ezelőtt hasonló eset történt Csernobilban, azzal a különbséggel, hogy ott nem tájékoztatták a lakosságot és a mentési munkálatokat is halogatták. Japánban most tengervízzel próbálják hűteni a reaktorokat, ez embereket pedig 20 kilométeres körzetben kitelepítik. Amerikai szakemberek szerint azonban kevés az esély arra, hogy normalizálni lehessen a helyzetet.

Bízom a japán precizitásban és szakértelemben és biztos vagyok benne, hogy képesek lesznek elhárítani a meghibásodást. Sugárveszélytől egyáltalán nem tartok, inkább egy újabb földrengéstől - válaszolt Panajoth-Fejér Dávid, aki jelenleg Japánban modellkedik, arra, hogy tart-e egy esetleges atomkatasztrófától.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezért emelnék a dízel adóját
Ha csökkent az üzemanyagár, nő a munkanélküliség?
PÉNZTÁRCA
Gyakornokok a jövő reménységei
Képzés a valós igények szerint
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A harmadik nem Szamoán
Se nem nő, se nem férfi
RECIKLI
A legenda és a gyermekkorunk
Alpokalji búcsú Niki Laudától

Itt jártunk: Mexikó

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

2. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

3. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

4. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

5. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

6. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

7. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

8. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

9. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

10. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

Műsoraink
2019.11.15 18:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I.
2019.11.16 10:05 Világszám - Inforádió
Mexikó II.
2019.11.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--