Őrizetben a polgármester lányának támadója

Önként adta fel magát a 23 éves férfi

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-14 13:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Feladta magát Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányának feltételezett támadója a rendőrségen vasárnap. A rendőrség közleménye szerint a 23 éves Ny. Zoltán 11 óra 20 perckor adta fel magát, ezután őrizetbe vették és megkezdték a kihallgatását. A rendőrség feltételezi: a férfi volt az, aki április 5-én reggel, a pécsi Kálvária úti alagútnál bántalmazta a 20 éves lányt.


Páva Zsolt az eset után közleményt adott ki, amelyben azt írta: lánya a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan gyalog indult haza. El tudott menekülni a brutális támadás helyszínéről, de súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban kezelik. "Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, az illető ne követhessen el újabb bűncselekményeket" - fogalmazott a politikus.

A polgármester a lánya személyes kérését tiszteletben tartva arról tájékoztatta a média képviselőit, hogy családja akkor először és utoljára nyilatkozott erről a megrázó témáról. "Innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is" - állt a polgármester közleményében. Páva Zsolt egyúttal arra kért minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, és hagyja, hogy gyermeke a média jelenléte nélkül gyógyulhasson.

A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ azóta nagy erőkkel kereste az erőszakos bűncselekmény miatt korábban már büntetett Ny. Zoltánt, akinek kézre kerítéséért a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és Országos Roma Önkormányzat is százezer forintot nyomravezetői díjat ajánlott fel.

A hajtóvadászat során a rendőrség rengeteg bejelentést fogadott, ellenőrizte az információk valódiságát, és több körözött bűnözőt is elfogott.

A lányt ért atrocitás is szerepet játszott abban, hogy múlt csütörtökön mintegy 250 ember tüntetett Pécsen az erőszak ellen és a közbiztonság javításáért.

Csizmadia Andrea főszervező a résztvevőkhöz intézett beszédében az hangsúlyozta: szükség van Pécs közbiztonságának javítására. "Szükség van lépésekre annak érdekében, hogy a nők biztonságban érezhessék magukat, ha kimennek az utcára" - mondta. Hozzátette: az elmúlt időszak eseményei arra döbbentették rá, hogy bárhol, bárkit érhet atrocitás.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szépségverseny a környezetért
Miss Éden nemzetközi döntő az Akvárium klubban vasárnap
PÉNZTÁRCA
Nincs szavazás a Brexitről
A brit alsóházban ez nem lesz kérdés a kilépés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--