Politikai csoda - Soha nem látott 56-os fotó

Bélyegbemutatóval kezdődtek az 1956-os megemlékezések

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-22 13:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Attila

Különleges bélyeget mutatott be a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Nagy Imre és a szocdemek nagyasszonya, Kéthly Anna látható a fotón, amelyből bélyeg készült. A pártok megkezdték az 1956-os ünnepségeket.


A párt rendezvényén először mutatták be a nyilvánosság előtt azt a fényképet, amelyen Nagy Imre egykori miniszterelnök és kormányának államminisztere látható egy Széchenyi István portré alatt.

Erről a képről az 1956-os forradalom 56. évfordulója alkalmából egyedi kiadású, 56 darab számozott bélyeg készült, amelyek közül az 1-es sorszámú egyedi kiadású bélyeget Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin vette át.

Jánosi Katalin elmondta: megható volt számára a párt gondolata, hogy erről a fényképről bélyeget készítsen. Felidézte, hogy családja szívében kiemelt helyet kapott a szociáldemokrata politikus, Kéthly Anna, akinek leveleit most is őrzi. Jánosi Katalin emlékeztetett arra, hogy bár nagyapját sokszor kommunistaként emlegetik, Nagy Imre az 1920-as években még a szociáldemokrata párt tagja volt.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Lengyelország és a magyar 1956

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Terhes lehet Pinky, a rózsaszín delfin
A tudósok már vizsgálódnak
PÉNZTÁRCA
Még 60 milliárd a migránsok miatt
Több pénz kell az adófizetőktől
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Akinek az élete kész regény
A hotel, amit a világon a legjobban értékelnek a vendégek
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--