Sikeres a Pozsony-Rajka buszjárat

Két éve üzemel a 8O1-es vonal

[j.protic] publikálva: 2012-09-28 17:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Foto: imhd.sk

Már két éve működik és egyre jobb kihasználtsággal üzemel a Pozsonyt Rajkával összekötő, a pozsonyi városi tömegközlekedési járatok egyikeként működő autóbuszjárat - közölte Agáta Staneková, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) szóvivője pénteken.


A 801-es járat üzemeltetését egy a határon átívelő együttműködés fejlesztését irányzó projekt keretén belül, európai uniós támogatással 2010. október elsején kezdte meg a Pozsonyi Közlekedési Vállalat. A járat létjogosultságát a régión belüli napi rendszerességű forgalom növekedése adta, aminek egyik oka az volt, hogy az elmúlt évek során mind több szlovák állampolgár vásárolt ingatlant a határ magyar oldalán.

A járat kihasználtsága eleinte vegyes volt, mára azonban a két település közötti forgalom nehezen nélkülözhető részévé vált. "A járat kihasználtságáról ugyan pontos kimutatással nem rendelkezünk, de határozottan jó visszajelzéseink vannak mind az utazóközönség, mind pedig az autóbuszvezetők részéről" - mondta Agáta Staneková, a DPB szóvivője az MTI hírügynökségnek.

Hozzátette: egyelőre sem a megállók számát tekintve, sem pedig a járatsűrűség szempontjából nem terveznek változtatásokat a 801-es járaton. A járat adta lehetőségeket eleinte inkább a Rajkán és más határ közeli magyar településen ingatlant vásárolt szlovák állampolgárok használták ki, később azonban nőtt a Pozsonyba utazó magyarok aránya is, az utazóközönség összetétele jelenleg kiegyenlített. A "nemzetközi járat" megközelítőleg óránként közlekedik, reggel fél öttől éjjel tizenegy óráig. A teljes árú, egyirányú menetjegy 420 forint vagy 1 euró 50 cent. A két végállomás közötti kb.2O km-es távolságot alig 4O perc alatt teszi meg a busz.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Egyre többen fektetnek ingatlanba a világon
Jakarta és Tokió a legkedveltebb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kamerával számolják a turistákat Velencében
A tömegnyomort akarják elkerülni
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--