Tessék feljönni az aluljárókból

Egyre előrébb halad a Budapest Szíve program

[szorenyi.p] publikálva: 2011-05-24 19:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az aluljárókból fel kell jönni a felszínre - érdemes lett volna számolni, hogy hányszor mondta el ezt a mondatot Vitézy Dávid, aki újságírókkal járta be a budapesti belvárost. A Budapest Szíve Program két helyszínét mutatták meg a sajtónak.


Ha csupán egy korlát és néhány burkolólap hibázik majd a végén, akkor elégedett leszek - ismerte el Vitézy Dávid a folyamatos építkezések közepette a kisebb hibákat a bejáráson. A Március 15.  tér, illetve a Károly körút felújítását mutatták meg a sajtónak.



Június végén zárul a Budapest Szíve projekt újabb szakasza.



A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója saját bevallása szerint is úgy akar élhetőbb, turistabarát fővárost, hogy az embereket visszacsalogatja az utcákra. Ezért lesz például sok zebra, így például a Kossuth Lajos utcában, közvetlenül az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél. Ezt a célt szolgálja, hogy  a Dunakorzót a tér felújításával meghosszabbították, a Piarista köz megnyitásával pedig összekapcsolták a Ferenciek terével is.

Újdonság, hogy tervezik a villamosközlekedés meghosszabbítását a Deák térnél. Magyarán a szerelvények a Bajcsy-Zsilinszky úton is közlekednének majd, de ez a bővítés nem a mostani projekt része. Bár a Deák térnél néhány méterrel tovább futó sínpárok erre utalnak.


© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Élve zúzták be a macskákat
Brutális mészárlás Vietnamban
PÉNZTÁRCA
Már a sörfogyasztás is jelzi a vírust
Jelentősen csökkentek az eladások
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az év magyar szállodája Pozsonyban
Szívcsakra, panoráma és konyha
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--