Visszaesett tavaly a termőföld-forgalom

OTP Termőföld Értéktérkép 2018

[Kovacs R.] publikálva: 2018-06-19 11:59:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A 2015. őszén meghirdetett „Földet a gazdáknak” program egy évvel későbbi megszűnése látványos forgalmi visszaesést okozott 2017-ben a termőföld-piacon. A 70%-os csökkenés mellett azonban az árak továbbra is emelkednek, tavaly országosan 6%-os volt a drágulás. A bő évtizede tartó folyamatos értéknövekedéssel a termőföld az ingatlanpiac egyértelműen stabil befektetést hozó szegmense – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.


Budapest, 2018. június 15. A 2016-os 1,135 millió Ft/ha-ról tavaly 1,199 millió Ft/ha-ra, azaz – az előző évihez képest kb. fele olyan ütemben – 6%-kal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára. A legjobban (25%-kal) Békés megye drágult, de a két legalacsonyabb átlagárú megyében, Nógrádban és Borsod-Abaúj-Zemplénben is 19%-os, illetve 14%-os áremelkedést mutatnak az adatok. Pest megyében és négy dunántúli megyében (Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Zala) viszont 3 és 8% közötti mértékben csökkentek az árak egy év alatt.

„Termőföld-árat tekintve tavaly óta újra Békés megye a legdrágább 1,678 millió forintos hektárárral. 2017-ben öt megye átlagos hektárára maradt egymillió forint alatt: Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Heves és – a tavaly ideiglenesen már e szint felett levő – Somogy. A legolcsóbb Nógrád megye átlagára alig 700 ezer Ft/ha. A termőföld árak emelkedő üteme lényegében másfél évtizede töretlen” – mondja Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Művelési áganként külön is érdemes megvizsgálni az árak alakulását. A 2016-os év során a földárveréseken „főszereplő” szántóterületek átlagára tavaly is jelentősen, közel 10%-kal nőtt. A kert és gyümölcsös, az erdő és fásított területek, valamint a gyepek esetében 3 és 6% közötti mértékben nőttek az árak, míg – a 2016-os csökkenés után – leginkább a szőlő területek drágultak, nagyjából 15%-kal.

A termőföld-piac – a földárverések 2016. őszi megszűnését követően – tavaly látványosan szűkült. A megelőző évi 56 ezerről 2017-ben 39 ezerre, azaz 31%-kal csökkent az adásvételek száma. A tranzakciószám Zala megye kivételével (ahol 8%-os növekedés ment végbe) mindenhol csökkent, Jász-Nagykun-Szolnok megyében például 62%-kal, de a legkisebb visszaesést elkönyvelő Nógrádban is 19%-kal.

A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva 70%-os volt a piacszűkülés 2017-ben. Mivel a tranzakciószám ennél jóval kisebb mértékben esett vissza, az történt tehát, hogy átlagosan jóval kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2016-ban. Ebben is a bázisévi földárverések hatása látszik. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint tavaly nagyjából 50 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.

Míg 2016-ban hét megyében is meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, tavaly nem volt ilyen megye. A legnagyobb területet, bő hatezer hektárt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében értékesítettek 2017-ben. A másik véglet Komárom-Esztergom és Pest megyék, ahol ezer hektár alatt maradt a forgalom. Az eladott termőföld-terület minden megyében csökkent tavaly. A „Földet a gazdáknak” programban korábban legkeresettebb Fejér megyében 90% feletti a visszaesés, azaz kevesebb, mint tizedannyi terület cserélt gazdát tavaly, mint 2016-ban.

Az országos forgalom 71%-át adó szántó művelési ágat külön vizsgálva az éves forgalomváltozás -74% volt tavaly, azaz nagyjából negyedére esett vissza az eladott szántóterület mérete. Csökkenést látunk a többi művelési ágnál is, ezek mértéke: gyep -62%, szőlő -41%, kert és gyümölcsös -38%, illetve erdő és fásított terület -18%.

A termőföld bő évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli értékét. „Érdekes a lakáspiaccal összevetni, hogy amennyiben egyszerűen értéknövelő befektetésként vizsgáljuk, melyik szegmens hogy teljesített az elmúlt években. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan bőven kétszeresére (125%-kal) növelte értékét 2017-re. Ugyanezen idő alatt egy átlaglakás harmadával (30%-kal) drágult. Nincs okunk feltételezni, hogy a közeli jövőben megállna a termőföld árak emelkedése, ami így továbbra is biztos befektetés maradhat” – értékeli Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgató helyettese.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Csengett a pénztárgép, de áfát nem fizetett
Adatvagyona alapján bírságolt meg egy céget a NAV
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hova NE utazz idén nyáron?
Vagy ha mégis, hogyan?
RECIKLI
Mi lesz digitális javainkkal a halálunk után?
Hogyan örökítsem át a titkos jelszót?

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--