Nagyon kínos, kiesett a Fradi a BL-ből

2016-07-20 22:19:00 seifert.p

hírkép

A Ferencváros nem jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába: a zöld-fehérek szerdán hazai pályán 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyespárbajban kaptak ki az albán Partizani együttesétől.



Különösebb előzmény nélkül már az első negyedóra végén előnyhöz jutott a magyar bajnok: a bal oldalon előre törő Ramírezt buktatta a 16-oson belül Krasniqi, a büntetőt Gera magabiztosan értékesítette.

Szinte rögtön egyenlíthettek volna a vendégek, de Leandro hibáját követően Fili tiszta helyzetben mellé emelt. Lassan bátrabbá vált a Partizani, a 29. percben Trashi centerezését követően a csereként beállt Ekuban újabb ziccert hibázott el. A félidő harájában egyenlített az albán csapat: egy jobb oldali beadás után a menteni igyekvő Hüsing ballal a saját kapujába lőtte a labdát.

Első félidei játékával elmaradt a várakozástól a Ferencváros, amely összesítésben is egyenlő állásból (2-2) kezdhetett neki a második játékrésznek. Thomas Doll kettős cserével igyekezett frissíteni csapatát, s bár lendületesebb lett az FTC, ez csak helyzetekben mutatkozott meg, gólokban nem. A játékrész elején és végén is akadt nagy hazai lehetőség, az albán kapus azonban védett.

A 2x15 perces hosszabbításban már egyik fél sem tudott helyzetet kialakítani, így következett a tizenegyespárbaj. A Ferencváros részéről egyedül Nagy Dominik talált a kapuba, Gera, Sesták és Ramírez lövését a kapus hárította. A Partizani csapatából a kapus Hoxha, Trashi és Ekuban volt eredményes, Vila pedig mellé helyezett. Az utolsó párnak már nem kellett lelőnie a büntetőket.