Mire elég havi négyezer forint?
2016-08-07 08:39:00 Márton Zs
Átlagosan havi négyezer forint zsebpénz jut egy magyar gyerekek, míg a németek ennek több mint kétszeresét, az angolok pedig a háromszorosát is megkaphatják.
A britekről az is kiderül, hogy náluk a zsebpénz összege gyorsabb ütemben nő, mint a felnőttek fizetése.
A K&H Bank, illetve a német Egmont Ehapa kiadóvállalat és az angol Halifax Bank adatai szerint a gyerekek az évközben összegyűjtött pénzüket leginkább a vakáció alatt költik el, és a nyári táborokban belekóstolhatnak a “vagyonuk” beosztásába.
Pénzügyi szakemberek azt javasolják, hogy hatezer forint zsebpénzt adjunk egy egyhetes, teljes ellátást nyújtó táborra, ha a plusz programokra szánt összeg nem haladja meg a 3 ezer forintot. Indulás előtt pedig hasznos lehet, ha megbeszéljük a gyerekkel, hogy mennyi jut majd egy napra, és mennyi például egy fagyi vagy egy üdítő ára.
(MTI)