2011-01-14 00:00:00 V.J.
Sonka érkezik a második vágányra! - mondta nagyobbik fiam, amikor először indultunk a Vásárcsarnokba beszerezni az ebédhez valót. Mint egy igazi pályaudvaron - vásárlók és turisták, kofák és árusok nyüzsögnek a csodálatos vasszerkezet alatt.
Ami Londonban a Covent Garden, Párizsban a Les Halles, az Budapesten a Fővám téri Nagycsarnok. Nincs olyan utazó, aki ne kukkantana be a főváros éléskamrájába. Ki azért, hogy élvezze az árusok és árúk nyüzsgő forgatagát, ki azért, hogy elálmélkodjon az kulináris örömöknek szentelt épületen, ki pedig azért, hogy belekóstoljon a magyaros ízekbe valamelyik igazán autentikus kifőzdében.
A Nagycsarnok – a budapesti bevásárló körút kihagyhatatlan állomása – a nagy európai városok divatját követve 1897-ben nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt. Megnyitása előtt a fővárosban 44 piac működött, teljesen kaotikus körülmények között. A csarnok építése végre európai szintű raktározást, kiszolgálást tett lehetővé. A megnyitást természetesen itt is a millenniumi ünnepségek menetébe szerették volna beilleszteni, de a nyitás előtt tíz nappal egy tűzvész szinte majdnem tönkretette a teljesen kész épületet. A Nagycsarnokkal egyidőben négy másikat is átadtak a város különböző kerületeiben.
Nemcsak a fővárosiak jártak csodájára – és járnak ma is – már a nyitás idejétől. Az alatta kialakított alagúton keresztül oldották meg az áruszállítását a Duna-partról és sínek is vezettek az épület alá. Valóságos búcsújáróhely volt a Nagycsarnok. Szinte nem volt olyan híres-neves látogatója a városnak, aki ne vásárolt volna itt valami magyaros kulináriát.
Járt itt Ferenc József, II. Vilmos Német császár, de vásárolt hagymát és paprikát Siegmund Freud. Biztos tudat alatti késztetésből. A szocializmus éveiben nem volt olyan nyugatról vagy keletről érkezett politikus, uralkodó vagy híresség, akinek ne mutatták volna be a legvidámabb barakk éléskamráját, hogy láthassák nálunk már kolbászból van a kerítés.
Az árukínálat valóban elképesztő: nincs olyan hazai vagy külföldi termék, ami itt ne lenne kapható és megkóstolható.
Érdemes persze a fejünk fölé is nézni, hiszen az épület maga is ínyenceknek való! A csodálatos csarnokot Pecz Samu tervei alapján két év alatt építették. Persze itt is voltak zavaró körülmények, mint például a magyar munkások sztrájkja, akik a nagyszámú olasz és cseh munkás alkalmazása ellen tiltakoztak.
Az első házirend szerint az árusok csak a csarnok felszereléseit használhatták, egyénileg ácsolt bódékról szó sem lehetett. A legtöbbet a halárusok fizettek, de minden árus ingyen használhatta a telefont és a liftet. Tilos volt az árú hangos kínálása, a fütyülés és a káromkodás.
A kivitelezésen a kor leghíresebb iparosai dolgoztak: az acélszerkezetet a Schlick vasöntöde, a tetőt és az épületet borító színes kerámiákat a Zsolnay gyár készítette.
Aki ide betér az úgysem tud majd ellenállni az ínycsiklandó ízeknek az kofákkal való alkudozás után. Érdemes felmenni a galériára és megkóstolni az igazi gulyást a Fakanál étteremben. Ha nem egyénileg indulunk felfedezőútra, akkor a folyamatos gasztronómiai programok gondoskodnak a kulináris szórakoztatásról. Elég egy fél nap és mindenki megtudhatja, mit főznek a háziasszonyok Budapesten. Az ételek mellett van bőséges választék a jóféle magyar borokból és nem maradhat ki a sorból egy kupica ágyaspálinka gyomorerősítőnek.