Burka Ferenc elárulta, mi lett a 45 millióval

2017-06-15 18:36:00 seifert.p

hírkép

Ismét elítélte a a bíróság Burka Ferencet és fiát. Egy 1999-ben elkövetett gyilkosság miatt álltak újra a törvény előtt. Az ügy érdekessége, hogy 2006-ban már felmentették őket, majd egy évvel később 45 millió forint kártérítést kaptak jogtalan fogvatartás miatt.



A házát biztosan nem adná el idősebb Burka Ferenc, ha vissza kellene fizesse a 10 évvel ezelőtt, jogtalan börtönbüntetéséért kapott 20 millió forintot. Ezt mondta a héten egy perújítás után nem jogerősen 12 év börtönre ítélt férfi. Apát és fiát 1999-ben zárták börtönbe gyilkosság miatt, majd 2006-ban jogerősen felmentették őket. Ezek után 2007-ben kettőjüknek 45 millió forint kártérítést ítéltek meg, mert jogtalanul ültek 6 évet. Most ezt az ügyet folytatták.

Az I/I Azurák Csabával című műsornak idősebb Burka Ferenc azt mondta, hogy biztosan nem tudná visszafizetni a milliókat, mert az már nincs meg. Ahogy ő fogalmazott, „valamiből meg kellett élni”. Lényegében ezt erősítette meg Zeke László ügyvéd is, aki szerint védencei ártatlanok és ezért nem kell majd fizessenek. Úgy fogalmazott, ha a magyar államnak hiányzik ez az összeg, akkor arra az államnak külön pert kellene indítania.

Idősebb Burka Ferenc egyébként tagadja a gyilkosságot, azt, hogy erről beszéltek volna otthon, csak unokája fantáziálásának tartja. Az ügyészség, mások mellett, a fiú vallomására alapozva vette elő 4 évvel ezelőtt ismét az ügyet.