Aki legyőzte James Bondot

2011-02-09 11:02:00 superadmin

hírkép

Megválasztották már a világ legszexisebb férfijának, a világ első számú álompasijának, a kedvenc képzeletbeli tanárnak, a legjobban öltözött sztárnak és minden idők legvonzóbb vámpírjának is – mindezt csak a tavalyi évben.



A világon a legtöbb nő vele randevúzna legszívesebben – ha tehetné. Már dokumentumfilm is készült róla és az őt övező, szinte mániákus rajongásról, Robsessed címmel. Budapest is heteken át Pattinson-lázban égett, nem volt nap, hogy ne lett volna címlapon, sőt a híradókban a színész, aki nálunk forgatta legújabb, kosztümös filmjét, a Bel Amit (Maupassant A szépfiú című regénye alapján). Az Emlékezz rám című dráma londoni premierjén sikoltozó nők százai rohamozták meg, míg a film másik főszereplőjét, Pierce Brosnant néhány idősebb rajongó állta csak körül autogramért. Hiába, még James Bond is csak mellékszereplő lehet a világ jelenlegi legnagyobb sztárja, Robert Pattinson mellett.

Az üstökösök hamar kiégnek, sokan mégis úgy gondolják, indokolatlan és fölöttébb eltúlzott ez a nagy rajongás, és hamarosan alábbhagy majd ez az őrület, hiszen Pattinson alig tett még le valamit az asztalra, az imádatot pedig csak vonzó külsejének és egy népszerű filmben játszott
szívtiprószerepének köszönheti. Az üstökösökből pedig hamar hullócsillag lesz, hirtelen jött sikere feledésbe merül majd, és úgy végzi, mint sokan mások, akik fiatalon túl nagy sztárok
lettek: Macaulay Culkin, Lindsay Lohan, Britney Spears…



Rajongók százezrei randevúznának vele.