Magyar tinik afrikai küldetésen

2017-10-14 18:40:00 Kail

hírkép

Rendhagyó közönségtalálkozóra jöttek össze a Középsuli filmsorozat szereplői és nézőik. Miután az előbbiek Afrikába látogattak, ugandai iskolába is jártak és segítettek a Magyar Afrika Társaság orvosainak, most beszámoltak humanitárius missziójukról az utóbbiaknak.



Afrika szívében, Uganda egyes részein maga az iskolába járás is egy kaland, nincs áram, az ivóvízért pedig néhol tíz kilométert kell megtenni. A fiatalok utazásának a kultúrák találkozása mellett egyik célja az volt, hogy bemutassák magyar kortársaiknak, milyen tanulni olyan helyen, ahol a mindennapi élelem beszerzése is súlyos gondokat jelent. Hogy megtapasztalják,  mennyivel jobb körülmények között járhatnak Magyarországon suliba. A másik cél pedig humanitárius volt, hiszen ajándékokat vittek az ottani iskoláknak és a Magyar Afrika Társaság orvosainak munkáját is segítették néhány napig - mondta el Dr. Kiss Róbert Richard cégcsoport-főszerkesztő, a Középsuli sorozat megálmodója és megvalósítója.

A való életben is többnyire középiskolás fiatalok sokszor énekelve tanultak együtt a többiekkel, de még a közös matematikaóra sem maradt el. A padok zsúfolásig megteltek, és a helyi diákok kitörő örömmel fogadták a magyarokat. A Nemba iskolába még focilabdát is vittek a Középsuli szereplői, a helyiek régi vágyát teljesítve ezzel. A középsulisok a Magyar Afrika Társaság Ugandában dolgozó magyar orvosainak munkáját is segítették, népszerűsítették.

Rengeteg beruházásuk, programjuk van Ugandában - mondta el Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság alapítója és elnöke. Ilyen például a kórházépítés, az az ültetvény, amely már lassan 200 hektáron CO-mentesítő fenyőerdőket ültet és ilyen az is, amibe a Középsuli is bekapcsolódott - hogy különböző adományokat visznek oktatási és egészségügyi intézményekbe. De azt sem kell elfelejteni, hogy orvosi missziókból most már több mind öt volt, mely Uganda földjén jött létre. Afrika egészét tekintve pedig éppen ma indult a 17. ilyen küldetése az AHU-nak.

Arrafelé még gyakori a malária, rengeteg a trópusi betegség, de az is előfordult, hogy olyan gyermeket hozott a magyar orvosokhoz az anyja, akit forró olajjal leöntöttek, majd utána cukrot szórtak rá, mert azt hitték, ez segít. A magyar diákok a várakozó gyermekekkel foglalkoztak, tanítgatták őket, de még a szemüvegosztásba is beszálltak.

Az utazás előtt a magyar fiatalok több felkészítő tréningen is részt vettek, így szerencsére túlélték a nem egyszer életveszélyes helyzeteket.