Skorpió, ismeretlen betegség és gulyás
2017-10-21 15:49:00 Kail
Bonyolult és sikeres műtétekkel zsúfolt, tanítással és az afrikai valóság pillanataival tarkított hetet tudhatnak maguk mögött a Malawiban operáló magyar idegsebészek.
Felkészültek arra, hogy olyan esetekkel is találkoznak, amilyeneket itthon még soha nem láttak. Így is lett. A Magyar Afrika Társaság (AHU) 17. orvosi és egyben 3. műtős misszióját (az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet munkatársait, Dr. Kelemen József Árpád aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvost, Dr. Markia Balázs gyermekidegsebész főorvost, Dr. Nagy Gábor idegsebész főorvost, Dr. Rácz Adrien Dorina és Dr. Szegedi László idegsebész szakorvos jelölteket) különösen nehéz esetek várták Blantyre-ben, Malawi második legnagyobb városában. A műtétek sorozata nagyon súlyos állapotban lévő kisgyerekekkel kezdődött, akik – a magyar idegsebészeknek hála – ma már szépen gyógyulnak az operációk után.
Kedden egy jobboldali agydaganat eltávolítása várt rájuk egy 57 éves férfibetegből – legalábbis így tudták. De menet közben kiderült: lehet, hogy másról van szó. Tuberculomáról, a tbc szövődményeként létrejövő daganatszerű képződményről az agyban. Ami Afrika délkeleti részén gyakori, a magyar orvosok viszont még soha nem láttak ilyent. Hogy valójában mi is volt, amit a többórás műtéttel eltávolítottak, a jövő héten derülhet ki – hétfőre készül el a szövettan.
Átlagban napi két bonyolult műtét hajtanak végre két csapatban a magyar idegsebészek a Blantyre-i kórházban – olyanokat, amelyekkel egyetlen ottani kollégájuk nem boldogul. Az operációk mind sikeresek voltak, a betegek állapota folyamatosan javul.
Orvosaink a műtétek után átmentek a helyi orvosi egyetemre sportolni – de sajnos, nem az várta őket, amire számítottak. A squash-pályákat ugyanis már 2 hete felújítják és hiába ígérték, nem lettek készen velük időre. A csapat így két részre oszlott – tudtuk meg az AHU missziójának munkáját segítő Szeremley Csabától, a malawi HTCC Ház (Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ) vezetőjétől. “A futás és a kondizás maradt a lustáknak, míg a sportosabbak a bárban söröztek.”
Este a diwali nevű fényünnepen, a helyi indiai közösség legnagyobb ünnepén vettek részt az orvosok. Tavaly is éppen ilyenkor volt ott az AHU-misszió, akkor fül-orr-gégészek műtöttek. Csak vega ételeket szolgáltak fel, mégis mindenki nagyon jól lakott a finom, fűszeres fogásokkal. Közben a színpadon szórakoztató műsorszámok mentek – tradicionális indiai táncokat adtak elő nagyok és kicsik. Később otthon a szokásos skorpióvadászat után tértek nyugovóra orvosaink.
Hogy aztán pénteken újabb dolgos napra ébredjenek, mikor a három műtét mellett egy harmadéves helyi sebész rezidens gyakorlati képzésére is sor került. Közben otthon, a HTCC Házban készült a vacsora, az áramszünet sem volt akadály.
Ezúttal afrikai-magyar fúziós ételek voltak: a hazai ízeket a gyulyásleves képviselte, volt csirke grillen és gyümölcssaláta is, mangóból. A missziós csapat vendégül látta a híres helyi zenészt, Agorossót is, aki már többször lépett fel sikerrel Budapesten, legutóbb most nyáron. A hétvége a pihenésé Malawiban is: kirándulnak a magyar idegsebészek. Hogy hova, a jövő hét elején azt is eláruljuk.