Újból a csúcson a magyar festőfejedelem

2018-05-10 10:54:00 Kail

hírkép

Jó most magyarnak lenni az Ermitázsban. Öröm látni, hogy özönlik a nép a Munkácsy kiállításra – osztja meg élményét Pákh Imre műgyűjtő a Világszámmal.



A világtörténelem színhelyén, a Téli Palotában, azaz az Ermitázsban láthatók most a magyar festőfejedelem képei. Az orosz cárok valamikori lakhelye ma a világ második legnagyobb múzeuma. Az itt kiállított festmények számát tekintve azonban minden közgyűjteményt ver a világban. Ehhez jön most az időszaki Munkácsy kiállítás hetven képe. Már az első héten csaknem százezer látogató volt kíváncsi rá. Mikhail Piotrovszkij, az Ermitázs igazgatója az átütő sikert látva úgy számol, hogy a nyitva tartás három hónapja alatt akár egymillió vendégük is lehet. A kiállítás július végén zár, így joggal szurkolhatunk azért, hogy a futball világbajnokság alatt a Néva partján játszó válogatottak drukkerei is szép számmal felkeressék.

Az Ermitázs legrangosabbnak tartott Miklós termében rendezett ünnepélyes megnyitón részt vett Pákh Imre és gyönyörű felesége, Pákh Nelly, a volt szupermodell, valamint Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Magyarország határain túl eddig a kárpátaljai Munkácson és a székelyföldi Csíkszeredán rendeztek Munkácsy kiállítást, valamint négy világvárosban, Bécsben, Pekingben, Sanghajban és Moszkvában. Most pedig Szentpéterváron a sor. És ezzel nincs vége. Párizs és New York adhat otthont a két következő Munkácsy kiállításnak. – mondja Pákh Imre műgyűjtő, akinek képei most a Miklós terem falán függenek a Nemzeti Galéria anyagából válogatott festményekkel együtt.

Nem véletlenül esik a választás erre a két világvárosra. Fénykorában Munkácsy Mihály Párizsban alkotott, ahol a társasági élet központi alakja volt, Amerikában pedig rekordáron vásárolták a festményeit. A művészettörténet szerint ő az a festőművész, akinek már az életében a legdrágábban keltek el képei. John Wanamaker amerikai milliárdos és műgyűjtő volt a legnagyobb rajongó és vevő. Jellemző epizód, hogy amikor 1907-ben tűz ütött ki a házában, azt ordította: mindegy, mi veszik oda, csak a Munkácsy képeket mentsék ki. Tiziano, Velázquez és Rembrandt művei lettek a tűz martalékává.

„Azon dolgozunk, hogy Munkácsy Mihályt visszaemeljük arra a szintre, ami őt méltán megilleti” – így Pákh Imre.

Ha az Ermitázs után a párizsi Louvre-ban és a New York-i Metropolitanben is helyet kap egy-egy Munkácsy kiállítás, minden esély megvan erre, hiszen ez a három múzeum a csúcs a világban.


Varga Zsolt