Mercure és Ibis egy házban

2018-06-05 17:16:00 Kail

hírkép

Az AccorHotels magyarországi Mercure szállodái számára 2018 a megújulás éve. Tavasztól a Mercure Budapest Buda és a Mercure Budapest Korona vendégei már felújított szobák kényelmét élvezhetik a fővárosi látogatásuk során. A Mercure Budapest Buda különösen érdekes lehet az utazók számára, hiszen Magyarországon először valósul meg két hotelmárka, a Mercure és az ibis kombinációja egy szálloda épületén belül.



Idén tavasszal fejezték be a budapesti Mercure szállodák tavaly indult teljes felújítási programjának újabb ütemét, melynek köszönhetően a szobák jelentős része új megjelenést nyert. A munkálatoknak köszönhetően a Mercure Budapest Buda 400 szobájából 160, a Mercure Budapest Korona 420 szobájából 101 szoba kapott teljesen új külsőt. A Mercure Budapest Buda teljes felújítása jövő év elejére készül el, melynek befejeztével 400 új szobával és teljes körűen átalakított közösségi terekkel, étteremmel várja majd vendégeit a hotel. A Mercure Budapest Korona teljes körű átalakítási munkálatai 2020 elején fejeződnek majd be, míg a harmadik fővárosi Mercure szálloda, a Mercure City Center hamarosan elnyeri végleges formáját.

„Budapest egyre vonzóbb úti cél mind a szabadidős, mind az üzleti, mind pedig a kettő ötvözetének számító „bleisure” utazók körében. Trendi és egyben biztonságos város is. A felújítási munkálataink során már szem előtt tartottuk az Y és a Z generációs utazók igényeit és fogyasztói szokásait.” – tette hozzá Sabina Bartyzel, a magyarországi Novotel és Mercure szállodák regionális üzemeltetési igazgatója.

A megújult szállodák közül a legmeghökkentőbb változások a Mercure Budapest Budában történnek, hiszen a 400 szobával rendelkező hotelből Magyarország első kombószállodája lesz. Az épület első három emelete ibis szállodaként, míg a többi szint a Mercure sztenderdeknek megfelelően folytatja működését. Ez összesen 150 ibis és 250 Mercure szobát jelent, melyekből a felújítás első szakasza során 60 ibis és 100 Mercure szoba készült el. Az egyedülálló koncepció megvalósításával a hotel optimalizálni tudja kapacitásait, illetve képes mindkét szálloda vendégkörét egyszerre kiszolgálni.

Budapest az elmúlt években egyre előkelőbb helyet foglal el Európa legkedveltebb úti céljai között, ezért fontos, hogy a Mercure szobái a mai igényekhez igazodjanak, és látogatóik számára felejthetetlen vendégélményt nyújtsanak. A Mercure szállodák kialakítása során nagy szerepet játszik a helyi inspirációk beépítése a megjelenésbe, így további érdekesség, hogy a megújult szállodák design elemei Budapest védjegyeit mutatják be. A Mercure Budapest Budában megjelenik a budai várnegyed közelsége, melynek hangulata már a szobákban érezhető, illetve a Dunán átívelő hidak kerülnek a fókuszba, így jelennek meg a nyitott helyiségekben hídépítésre utaló részletek vagy a folyó vonalai az absztrakt mintájú padlózaton. Míg a Mercure Budapest Koronában a főváros múltja fedezhető fel, hiszen a város ékessége, a budai vár, a történelem során hosszú évekig szolgált a magyar királyok lakhelyéül. A falra festett koronák, és egyéb uralkodói attribútumok modern formában idézik meg a régmúlt időszak szellemét.

Az AccorHotels számára kiemelt fontosságú a környezettudatos szállodaüzemeltetés, ezért mindhárom hotel felújítása során olyan megoldásokat alkalmaztak, melyek igazodnak a csoport környezetvédelmi programja, a PLANET 21 követelményeihez. A Mercure szállodák mindegyikében LED égők biztosítják a világítást, a szobákban víztakarékos csapok, valamint Fan Coil-ok találhatóak, melyek hűtésre és fűtésre egyaránt használhatóak, energiatakarékosak és könnyen szabályozhatóak.