Szenzációs lelet a Szentföldön

2018-12-01 10:50:00 Kail

hírkép

Egy régész professzor már 50 éve talált egy értékesnek látszó régi római gyűrűt, de csak most fejtették meg: a tulajdonos nem volt más, mint Poncius Pilátus!



A Jordán folyó nyugati partjánál, Herodium közelében találta meg a nevezetes gyűrűt Gideon Forster régész, a Héber Egyetem professzora – írja a Haaretz című izraeli lap. Csakhogy a gyűrű az évezredek alatt kissé megváltozott, az eredeti bevésett jeleket alig lehetett felismerni. Ezért tartott fél évszázadig, amíg kiderült: nem más, mint Poncius Pilátus volt a tulajdonos.

Ez a római helytartó ítélte kereszthalálra Jézust, a keresztény vallás megalapítóját. Az időszámítás első századában a zsidók állama, mely korábban Nagy Sándor utódainak hellenisztikus birodalmához tartozott, már Róma fennhatósága alatt állt. Ám az értelmiség nyelve a görög volt. Ezért az Újszövetséget, mely Jézus Krisztus életéről szól, minden valószínűség szerint görög nyelven írta a négy evangélista. Poncius  Pilátus gyűrűje azon kevés régészeti emlékhez tartozik, mely ebből a korból fennmaradt, hiszen az elmúlt két évezred szinte folyamatos háborúskodást jelentett azon a földön, ahol Jézus élt és ahol halálra ítélte őt a római helytartó, Poncius Pilátus.