Egyedül, keresztül az Antarktiszon

2018-12-27 11:10:00 Kail

hírkép

Colin OBrady korábban triatlonversenyző volt és rekordidő alatt mászta meg a világ legmagasabb csúcsait a Himalájában. Most csaknem 1600 kilométert tett meg egyedül - maga után húzva szánját, melynek a súlya kezdetben 180 kiló volt.



Végül már nem aludt, mert mindenképp az első ember akart lenni, aki egyedül átszelte az Antarktiszt.

Az amerikai férfi ugyanis egy brit társával versenyzett. Kezdetben a brit vezetett, de azután Colin OBrady került az élre, és elsőként csapott a célba. Minderről az Instagramon számolt be. Megírta, hogy élete legnehezebb 32 órája volt, amikor alvás nélkül hajrázott, de egyben ez az időszak a legemlékezetesebb az életében. Az Antarktisz átszelését szólóban a New York Times a 21. század egyik leginkább figyelemreméltó eseményének nevezte.