Nőlázadás egy indiai templomban

2019-01-02 13:23:00 Kail

hírkép

Két középkorú nő tette meg a merész lépést Kerala államban, ahol a Sabarimala templom tiltotta a nők belépését 10 és 50 év között.



Miután feminista szervezetek bírósághoz fordultak az ügyben, a Legfelső Bíróság úgy döntött : alkotmányellenes a nők kitiltása a templomból! Ezt követően a nők egy csoportja megpróbált érvényt szerezni a Legfelső Bíróság határozatának, de a templom őrei a feldühödött helyi hívek segítségével ezt megakadályozták.

A két középkorú asszony ezért most hajnalban ment a szentélyhez, ahol nem volt senki, aki megakadályozta volna a belépésüket. Miután lerótták tiszteletüket az oltárnál, elégedetten nyilatkoztak a BBC tudósítójának. A templom őrei viszont felháborodtak és egy órára bezárták a szentélyt, mondván, hogy "meg kell tisztítani"! Azután újra megnyílt a Sabarimala templom. Kerala állam főminisztere üdvözölte a bátor asszonyok akcióját és elítélte a templom őreit, akik szembeszálltak a Legfelső Bíróság döntésével. Indiában a törvények biztosítják a nők egyenjogúságát, de a konzervatív társadalom jelentős része továbbra is ragaszkodik az ősi szokásokhoz, melyek erőteljesen korlátozzák a nők jogait az 1,3 milliárd lakosú Indiában.