Zarándokvonattal a pápai misére

2019-01-24 16:33:00 Kail

hírkép

Zarándokvonatot indít Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjére a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours utazási iroda - közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.



Budai László, a Misszió Tours ügyvezető igazgatója elmondta: május 31-én három városból, Budapestről, Szombathelyről és Miskolcról indulnak vonatok, amelyeket Püspökladányban összekapcsolnak. A zarándokvonat innentől egy 17 kocsiból álló szerelvényként folytatja útját. A vonat másnap reggel ér Csíksomlyóra, ahol a zarándokok részt vesznek Ferenc pápa latin nyelvű szentmiséjén, majd délután visszaindulnak Magyarországra.

A pápai misére ezer zarándok utazhat így Magyarországról - tette hozzá.

Emellett a vasúttársaság és az utazási iroda idén is elindítja a Boldogasszony zarándokvonatot a pápalátogatást követő héten a pünkösdi csíksomlyói búcsúba.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elindul továbbá a Fekete Madonna zarándokvonat júniusban a lengyelországi czestochowai magyar pálosok által alapított kegyhelyre és szeptemberben a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba is.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: az útvonalat igyekeztek a hagyományos zarándoklatokhoz, történelmi emlékhelyekhez igazítani.

Arról is beszélt, a MÁV idén először helyezi forgalomba különvonatain azokat a saját fejlesztésű és gyártású IC plusz kocsikat, amelyeket a kerekesszékesek és a babakocsival közlekedő családok is biztonsággal használhatnak, illetve kerékpárszállításra is alkalmasak.

Budai László ehhez hozzátette: idén a csíksomlyói búcsúba tartó vonaton vehetnek részt kerekesszékes zarándokok.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a zarándokvonatok egyházi fővédnöke arról beszélt: ezek a zarándoklatok sajátos légkört teremtenek, a közös imával eltöltött vonatút jó alkalom, hogy a zarándokok közösségben készüljenek fel az eseményre, amelyre utaznak.