2019-04-23 17:36:00 Kail
A hetek óta tartó szárazság és az egyre erősebb szél miatt erdőtüzek mellett porviharok is fenyegetnek Németország északkeleti részén, Mecklenburg-Elő-Pomerániában, Brandenburgban és a fővárosban, Berlinben - írták kedden német lapok.
A Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Wolgastnál kedden sivatagi tájjá változtatta a vidéket a kiszáradt mezőgazdasági területek felszínéről a port és a homokot felkapó erős szél - jelentette hírportálján a Nordkurier című lap.
A berlini Der Tagesspiegel beszámolója szerint szombatig tarthat a kritikus időszak, a száraz és az évszakhoz képest túlságosan meleg - szerdán 25 Celsius fokig, csütörtökön akár 26 fokig emelkedő hőmérsékletű - levegőt óránkénti 80- 90 kilométeres sebességű széllökések kavarhatják meg, így súlyos porviharok keletkezhetnek a térségben, amely még nem heverte ki a tavalyi rendkívüli aszályt.
Mindkét lap kiemelte, hogy a következő napokban fokozott óvatosságra lesz szükségük az autósoknak. Felidézték, hogy 2011-ben Rostock mellett az A19-es autópályán 60 autó karambolozott egy porviharban, a tömeges balesetben 8 ember meghalt és 100-an megsérültek.
A szárazság miatt a legmagasabb - az egytől ötig terjedő skálán ötös - fokozatú az erdőtűzveszély. Legutóbb húsvét hétfőn kellett riasztani a tűzoltókat, Berlin északi részén két hektáron pusztítottak a lángok egy erdőben, Brandenburgban pedig a tűzgyújtási tilalom miatt a legtöbb településen az idén nem lehetett tovább ápolni az egyik legrégebbi német húsvéti hagyományt, az erdőkben gyűjtött gallyakból rakott máglyák égetését.