Ursula 75 éves

2011-03-19 14:03:00 szorenyi.p

hírkép

Ahogy jött ki a tengerből, azt senki sem tudja feledni, aki James Bond rajongó. A svájci származású Ursula Andress volt az első Bond-lány. 1936 március 19-én, 75 éve született.



Sean Connery és Ursula Andress még él, és ezzel James Bond mítosza is. A Dr. No című filmet 1962-ben mutatták be és akkor nem sejtették, hogy sorozat lesz belőle. Szerencsére, mert a film ma már státuszszimbólum a mozirajongók között

A svájci születésű színésznőre modellkarrierje miatt figyeltek fel akkor a producerek. A Dr. No-ban kagylót gyűjtött a jamaikai tengerparton. Ahogy pedig kisétált a tengerből az már reneszánszi magasságokba emelte.

Azt akkoriban kevesen tudták, hogy nem a saját hangján szólalt meg. Nem azért mert nem tudott rendesen beszélni, hanem mert durva akcentusa volt. Bár ezért az alakításért Oscart nem kapott, de a Golden Globe-ot kiérdemelte. Amúgy 1 évvel ezelőtt Cannes-ben elegánsan, sőt kihívó keblekkel pózolt új filmje bemutatóján.