Megszűnik egy dohányos Kánaán

2019-08-10 06:51:00 seifert.p

hírkép

Montenegró tovább szigorította a dohányzási törvényét, az új rendelet értelmében augusztus 14-től tilos lesz a dohányzás minden olyan nyilvános helyen - a kaszinók kivételével -, ahol ételeket és italokat gyártanak, árusítanak vagy fogyasztanak - közölte a montenegrói közszolgálati rádió és televízió.



A középületekben lehetőség lesz a dohányzásra, de a dohányosok számára külön helyiséget kell kialakítani, amely nem lehet kisebb tíz négyzetméternél, de nem lehet nagyobb sem a munka- vagy nyilvános tér 20 százalékánál - írja az Inforádió.

Kenan Hrapovic egészségügyi miniszter korábban arról beszélt, hogy a 2004-ben elfogadott dohányzási törvény nem hozta meg a várt eredményt, 2012-re ugyanis 4,4 százalékkal nőtt a dohányosok száma.

Montenegróban évente 400 ezer ember betegedik meg tüdőrákban, az ilyen betegek gyógyítása egy 2015-ös felmérés szerint fejenként 70 ezer eurójába (22,2 millió forint) kerül az államnak.



A közvélemény-kutatások szerint a felnőtt lakosság 35 százaléka dohányzik Montenegróban.