Vegyen vodkát Csernobilból!

2019-08-12 10:39:00 Kail

hírkép

Elkészült a világ első olyan vodkája, melyekhez az alapanyagokat a csernobili atomkatasztrófa helyszínéhez közel termesztették, illetve szerezték be.



Az Atomik névre keresztelt ital ötlete tudósok fejéből pattant ki, akik az 1986-s atomkatasztrófa óta figyelték a térséget. A vizet és a rozst is a fertőzött területről szerezték be, a vodkából jövő bevételekkel pedig a helyi közösségeket kívánják támogatni. Arra a kérdésre, hogy radioaktív-e az ital, azt válaszolták, hogy nincs több radioaktivitás benne, mint bármely másik vodkában.

A vodkaprojekttel azokra szeretnék ráirányítani a figyelmet, akik továbbra is az áttelepítési zónában élnek és a munkahelyek, gazdasági létesítmények hiánya miatt szűkölködnek - írja a The New York Times. 50 százalékos a munkanélküliség az ottani emberek között, a mezőgazdasági termelés és a beruházások eddig messze elkerülték a környéket. "1990 óta rájöttem, hogy nem a radioaktivitás a probléma, hanem szociális és gazdasági problémák vannak elsősorban" - mondta mondta Jim Smith professzor, a Portsmouth Egyetem kutatója, aki részt vett a vodka fejlesztésében. Szerint az Atomiknak vodkából származó bevételekkel segíthetik a gazdasági fellendülést az elhagyatott területeken.

A vodka már a második törekvés ezen a nyáron a térség fellendítésére. Július elején Ukrajna elnöke jelentette be, hogy Csernobil hivatalosan is turista célponttá válik. Az intézkedéssel szeretnék felülírni az atomkatasztrófa helyszínének megítélését. Ezt a négyes reaktorblokk felett megépített új szarkofág átadása tette lehetővé.