Lezuhant egy ukrán gép Iránban

2020-01-08 08:19:00 Kail

hírkép

Az ukrán Boeing-737-es néhány perccel a felszállás után zuhant le a teheráni repülőtér közelében. A fedélzetén 177-en voltak, senki sem élte túl a tragédiát.



Semmi esély nincs arra, hogy túlélőt találjanak - közölte az iráni Vörös Félhold szervezet. A Fars iráni hírügynökség szerint az Ukrán Nemzetközi Légitársaság Kijevbe tartó gépe éppen csak a levegőbe emelkedett a Khomeini repülőtérről, amikor a tragédia történt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki éppen Ománban tett hivatalos látogatást, megszakította a vizitet és hazaindult. Azt mondta, mindent megtesznek azért, hogy kiderüljön: mitől járt szerencsétlenül a gép és halt meg 177 ember.

Közben az UNIAN kijevi hírügynökség az Al Hadath jordániai hetilap értesülését idézve azt jelentette, hogy az iráni légvédelem lőtte le tévedésből Teherán mellett az ukrán gépet. Más források ezt nem erősítették meg. Ukrajna iráni nagykövetsége ugyanakkor közölte, hogy a katasztrófát nem terrortámadás, hanem hajtóműhiba okozta.

Irán mára virradóra amerikai támaszpontokra lőtt ki rakétákat az iraki Erbil tartományban, megtorlásul, amiért pénteken az Egyesült Államok Bagdadban célzott támadással megölte az iráni Forradalmi Gárda különleges alakulatának parancsnokát, Kászim Szulejmáni tábornokot.

Fotó: Iranian Red Crescent