Hová tűntek a last minute utak?

2011-04-13 10:04:00 szorenyi.p

hírkép

Túlzott kompromiszumokkal, alacsony minőségű szállodákkal és emelkedő árakkal riogatja a kiváró magyar nyaralni vágyókat az Online Utazásközvetítők Szövetsége. Szerintük a népszerű üdülőhelykre már most jelentkezni kell.



Drasztikus áremelésekre, a last minute utak eltűnésére, valamint az utazási költségek növekedésre számítanak a hazai utazásszervezők a nyári főszezonban. Aggodalmaik nem alaptalanok, már az év elején egyértelműen látszott, hogy a nyaralás bizony drágább lesz az idén.

Az elsődleges probléma mindenképpen a Magyarországon is kedvelt turista-célpontok bizonytalan politikai helyzete. Ez főleg Tunéziára, Egyiptomra igaz. Az innen kieső potenciális turisták pedig felverik az árakat a többi helyen. A nyugati országokban hagyományosan fejlettebb, nálunk jóval erősebb az előfoglalási hajlandóság, a szóba jöhető szállások és utak jelentős része már most elfogyott – jelentette ki Geri Károly, az Online Utazásközvetítők Szövetségének alapítója.

Már több mediterrán országban lévő hotel jelezte, hogy kénytelenek ún. „booking stop”-ot elrendelni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ajtóra kiakasztották a teltház táblát - mondta dr. Fricz Zsuzsanna, a Start Utazási Iroda értékesítési vezetője.