Pozsonyi Autószalon

2011-04-14 15:04:00 superadmin

hírkép

Szerdán a nagyközönség számára is megnyíltak a pozsonyi Incheba kiállítási és kongresszusi központban a 21.Pozsonyi Autószalon kapui. Már a keddi újságírónapon is szembeötlő volt, hogy ez a rendezvény sokat vesztett korábbi presztízséből.



Összesen 38 autómárka van jelen, s mintegy hatvanra tehető azon újdonságok száma, amelyeket először állítanak ki Szlovákiában, néhányat alig pár héttel a genfi világpremier után. Szlovákiai premierben először nézhetik meg a látogatók az új Honda Jazz hybrid gépkocsit, a Hyundai i40-et, a Chevrolet Orlandot, a Citroen legújabb büszkeségét, a DS4 modellt. Rajtuk kívül olyan különlegességek között is csemegézhetnek a látogatók, mint a Rolls-Royce, a Lamborghini, a Ferrari, a Spyker, a Bentley vagy a Maserati néhány modellje; ezek a D2-es pavilonban, az úgynevezett Exkluzív Szalonban tekinthetők meg.

A látogatóknak mégis hiányérzetük van, hisz az ország legsikeresebb márkája, a Skoda lemondta a részvételt. A hivatalos tájékoztatás szerint a vállalat vezetői helytelennek tartják, hogy évente két szlovákiai autószalonon vegyenek részt. Pozsonyon kívül ugyanis összel rendszeresen a közeli Nyitrán is rendeznek nemzetközi autókiállítást, sokak szerint a nyitrai rendezvény színvonalasabb és ráadásul nagyobb tömegeket is vonz, mint a pozsonyi seregszemle.

A Skoda tehát inkább az őszi bemutatót részesíti előnyben, ezért nincs a jelen a fővárosban tartott bemutatón, de hasonlóan döntött a nagy márkák közül a BMW, a Fiat vagy az Alfa Romeo is. Pozsony és Nyitra között évek óta folyik a vita a két rendezvény összehangolásáról, eddig azonban nem sikerült megállapodni s ennek elsősorban a kiállítás látogatói látják kárát..Mindennek ellenére érdemes ellátogatni az autóoszalonra, gazdag kísérőrendzvények programja, bőven akad látnivaló a standokon kívül is és szép lányokból sincs hiány...

A beléptidíj és a parkolási díj 5-5 euró, a kedvezményes jegyek ára 3 euró