2021-03-23 18:02:00 Kail
Nem kell még temetni a hagyományos kézírást, hiszen egyelőre több érv szól mellette, mint ellene.
A technológiai eszközök térhódításával egyre elterjedtebb, hogy a jegyzeteinket nem kézzel írjuk, hanem telefonunk vagy tabletünk segítségével rögzítjük az információt. A módszer sokak szerint sokkal gyorsabb és praktikusabb, az agyunknak viszont kevésbé hasznos, mivel máshogy rögzülnek a képernyőre vetett szövegek, mint a jól bevált kézírás. Ezt tudományosan is bizonyították: japán kutatók 48 diákot vizsgáltak meg, akiknek ugyanazt a szöveget kellett tableten, okostelefonon és kézzel írva is rögzíteniük. Az eredményből kiderült, hogy azok, akik kézzel írták a jegyzeteiket, nagyobb arányban tudták visszaidézni a leírtakat, mint azok, akik valamilyen okoseszközt használtak.
A kutatáshoz MRI-t is használtak, amivel megfigyelték a diákok agyi aktivitását. A jegyzetek készítése után egy órával kérdéseket tettek fel nekik, miközben az agyukat szkennelték. Azoknál, akik a kézzel írták a jegyzeteiket, több olyan terület aktiválódott, amely a memóriáért, nyelvért és tájékozódásért felel, mint azoknál, akik okostelefont vagy tabletet használtak. A kutatók szerint a papírra vetett írás különleges, komplex és térbeli információ, a több inger pedig jobban aktivizálja a memóriát.
Nem kell tehát még temetni a hagyományos toll-papír kombinációt. A Frontiers in Behavioral Neuroscience hasábjain közzétett kutatás szerint főleg a kreatív foglalkozásúaknak jó, ha megtartják a papírformát. Azoknak pedig, akik inkább a digitális rögzítést választják, érdemes a kézíráshoz hasonlóan kiemeléseket használni, hogy könnyebben vizualizálják az okoseszközbe bevitt adatokat - ezzel is segítve a memóriát.