Barátságos leütések

2011-05-30 11:08:00 V.J.

hírkép

Az időnként eleredő eső sem rontotta el a hangulatot Hauszmann Alajos utcai MAFC-teniszpályán, ahol már régi ismerősként üdvözölték egymást a XV. alkalommal megrendezett REGŐ-MAFC páros teniszverseny résztvevői.



Ahogy a főszervező Regőci Attila találóan megállapította: "A közélet nem lett barátságosabb, de teniszezni egyre jobban tudunk". Annyit azért, hozzá kel tennünk a salakra lépő 28 páros tagjai a közéletben is legalább annyra barátságban vannak, mint a háló mögött.

A rendezvény - melynek kimondott célja, hogy az eldurvuló hazai politikai és közéletbe egy kis jó hangulatot vigyen a sporton keresztül - családias hangulatában nem is volt semmi kivetnivaló. Sokan már az esti BL-döntő esélyeit latolgatták, de azért a szervák is kemények voltak.

A győzelmet végül Jusztin István és Szamszira Mihály szerezte meg, a korábbi győztes a Szilvásy György-Balázs György duó most csak második lett. A harmadik helyre pedig Dani Péter-Gyabronka István párosa futott be. A legszinpatimusabb szurkoló az esti díjátadó gálán is fellépő Mága Zoltán lett és kemény csata után vigaszdíjjal vigasztalódhatott Karácsony Mihály és Vajtó LAjos.

Az esti díjkiosztó gálán - az óbudai Academy Golf Club rendezvénysátra alatt aztán mindenki dícsérhette az ellenfél fonákját és tenyeresét. A svédasztalos vacsorán 2000 forintért vehetett tombolajegyet az, aki jótékonykodni akart. Karitatív célokra ment a borárverés bevétele is, mellyel az Afrikai-magyar Egyesület missziójához járultak hozzá a résztvevők.