2025-07-10 00:00:00 Farmosi Nóra
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
A tókerülő vitorlásverseny honlapján közzétett tájékoztatás szerint idén a Kékszalagon 479 hajó készült rajthoz állni, 29 hajóosztályban és nyolc értékelési csoportban. Az induló hajók közül 15 katamarán.
Két külföldi hajó indult, három vitorlás – Prosecco, Lilly Eliott és MóPoGÓ - legénysége kizárólag nőkből áll.
"Sokat jelent a verseny sikerét illetően a hagyomány, hisz ez Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet 1934-ben rendeztek meg először" - nyilatkozta Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró, a Kodolányi egyetem dékánja, aki egy füredi szálloda teraszáról figyelte a versenyt.
A HungaroMet Zrt. által készített, és a verseny honlapján közölt időjárási előrejelzés szerint a rajt időpontjában a Balaton keleti medencéjében a Balatonfűzfő-Siófok vonalban erős – óránként 45-50 kilométeres - lökésekkel kísért északnyugati szél fúj. Az északi part közelében lényegesen gyengébb a szél, azonban a völgyek kijáratában ott is előfordulhat egy-egy erős közeli befújás.
A levegő a víz felett 17 fokos, a víz hőmérséklete ugyancsak 17 fok.
Az előrejelzés szerint csütörtök délelőtt megindul a gomolyfelhő-képződés, amely helyről-helyre jelentősen változtathatja az alapáramlást. Délután az erős széllökések gyakorisága csökken, azonban továbbra is számítani lehet élénk, időnként erős széllökésre.
A kora délutáni óráktól arra is van esély, hogy a gomolyfelhőkből záporok, esetleg zivatarok alakuljanak ki. A gyorsan mozgó záporok-zivatarok környezetében rövid időre viharossá – óránként 60-70 kilométeresre - fokozódhat a szél, elvonulásukkal pedig átmenetileg lecsökken az északi alapáramlás.
Éjszaka tovább gyengül az alapszél, de szélcsatornákban, elsősorban a Szigligeti-öbölben erős közeli befújásokra továbbra is lehet számítani.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön a víz felett 22 fok körül alakul, éjszakára 20 fok körüli hőmérsékleti értékek várhatóak. A víz várható hőmérséklete 18-19 fokos lesz.
Pénteken az előző naphoz képest lényegesen visszafogottabb, de még mindig északnyugati irányú szél várható, azonban a délutáni órákig az élénk alapszél mellett záporok, zivatarok környezetében egy-egy erős széllökés kialakulhat. Az esti óráktól jelentősen mérséklődik a légmozgás, helyenként a tavi cirkuláció módosító hatása is megjelenhet. Napközben változóan felhős lesz az ég, futó zápor, zivatar kialakulhat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken a víz felett 24 fok körül alakul, éjszakára 21 fok várható – áll az előrejelzésben.
A szervezők a verseny honlapján is felhívták a figyelmet a mentőmellény használatának fontosságára. Azt kérték, a versenyt vízről néző hajók a pályajelektől biztonságos távolságba helyezkedjenek el, lehetőleg a szél irányában.
A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja a 2023-ban elért 5 óra 3 perc 56 másodperces idővel.
Legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.