Lopják a Balatont

2011-09-12 09:07:00 szorenyi.p

hírkép

Illegális kikötők százaira derült fény azután, hogy ismét elkészítették a Balaton nádtérképét. Ehhez légifelvételeket kellett készíteni. A nádasokba bújtatják el ezeket a létesítményeket. Különösen Zánkánál és Balatonmárifürdőnél súlyos a helyzet.



Idén a 43 tóparti településhez tartozó partszakaszokra bontva készül el a balatoni nádas térkép, amit a vízügyi igazgatóság hamarosan bemutat 3 balatoni városban. Siófokon, Füreden és Keszthelyen. Szeretnénk a helyi önkormányzatoknak és lakosoknak megmutatni, milyen rombolást hajtanak végre egyesek - fogalmazott Csonki István, aki közölte, az új dokumentumok alapján bejelentéseket is tesznek a hatóságnak, és jövőre a közmunkaprogram keretében megkezdik ezek elbontását az önkormányzatok bevonásával és segítségével.

Pomogyi Piroska biológus kirívónak nevezte a balatonmáriafürdői és zánkai partszakaszokat, ahol egy kilométeren belül közel 50 illegális partfeltöltést vagy stéget találtak a felmérés során.

A hat évvel korábbi állapotokhoz képest nőtt a nádasokban elrejtett illegális vitorláskikötők száma (százas nagyságrendben bukkantak ilyenekre), továbbra is rengeteg az illegális csónakkikötő, ugyanakkor kedvező jelenségnek mondható, hogy - szemben a korábbi felmérésekkel - nem találtak már egyetlen illegális szennyvízbevezetést sem.