10 évig festették a hidat

2011-12-10 11:08:00 szorenyi.p

hírkép

Tíz évbe telt, de immár végeztek az utolsó ecsetvonással is a csaknem két és fél kilométer hosszú vasúti híd acélvázán. A Forth híd amúgy Skócia büszkesége.



Tíz évbe telt, de immár végeztek az utolsó ecsetvonással is a csaknem két és fél kilométer hosszú vasúti híd acélvázán. Kétszázharmincezer négyzetméternyi felületre kellett felvinni a festéket, amely tripla rétegű, és - elméletileg - áthatolhatatlan. A remények szerint most legkevesebb húsz évig nem kell majd újrafesteni az Edinburgh és Fife közötti vasúti kapcsolatot biztosító acélmonstrumot.

A skótok olyan büszkék a hídjukra, hogy még a 2007-es sorozatú 20 fontos címletükre is a Forth híd képét tették. A monumentális vasúti híd építését 1883-ban kezdték meg. A mérnökök a lehető legjobb kon­strukciót választották, a hidat kiegyen­súlyozott konzolos elv alap­ján építettek. Ez volt az első olyan híd Nagy-Britanniában, ami acélból készült.

Építése során- 7 évig tartott - sokan sérültek meg, 57 ember pedig itt lelte a halálát. Az építési területet nyolc férfi pásztázta folyamatosan egy hajóval, hogy kimentse az akár 100 méter magas tornyokról vízbe eső munkásokat.