Elköszöntek a gépek Budapesttől

2012-02-04 10:01:00 szorenyi.p

hírkép

Elment az összes Malév-gép Budapestről. Írországba vitték a repülőket, hiszen ezek lízingelve voltak, így nem a társaság tulajdona. A pilóták a szabályokat betartva, de meghatóan köszöntek el az irányítótoronytól.



Az első gép köszönt el Budapesttől, pontosabban annak kapitánya. Még leírt egy tiszteletkört  pár méterrel a repülőtér fölött áthúzott és repülős szokások szerint búcsúzott az eddigi bázisául szolgáló repülőtértől. A szokásos angol formaszöveg után a pilóta azt mondta: reméljük, lesz még Malév hívójel az éterben. A búcsúzó sziasztok talán azoknak is könnyeket csalt a szemébe, akik még sohasem repültek a magyar társaság járatain.

Péntek este 10-ig mind a 8 repülőgép elhagyta a magyar fővárost. Magyar személyzet vitte őket Írországba. Az még nem világos, hogy külföldön rekedt 2 gépnek mi lesz a sorsa.

Közben szombat reggel Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója azt mondta: normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről.

Róna Márta, a Malév szóvivője arról beszélt, hogy a légitársaság folyamatosan és megerősített ügyfélszolgálattal tájékoztatja az utasokat a tennivalókról. Hozzátette, hogy a Malév-jeggyel rendelkező utasoknak egy másik járatra kell jegyet venniük, és a számlát kell benyújtaniuk a Malévhez. A pénteken leállt légitársaság feladata most a tájékoztatás és az utólagos elszámolás.