Megvan a bronzérem!

2012-02-12 17:52:00 superadmin

hírkép

A nehéz kezdés után mégis magyar éremmel zárultak a 49. Hungária Női Judo VK. versenyei.  A -70 kg-os súlycsoportban Joó Abigél megszerezte a bronzérmet az igazán erős mezőnyben.



Éremnek örülhettek a magyar szurkolók a Körcsarnokban. Joó Abigél révén egy újabb világkupa brronzéremmel lett gazdagabb a magyar judo-sport. Az egész világbajnokság talán leglátványosabb összecsapásában Abigél gyorsan dűlőre vitte a döntést. A kanadai lány nem  sokáig bírt ellenállni a magyar lány határozott akcióinak. Természetesen a magyar szurkolók hangos bíztatása és a hazai pálya előnye is segítette a technikailag végig fölényben levő hazai kedvencet.

Abigél számára komoly fegyvertény volt a siker a világbajnoki érmesekkel és helyezettekkel bővelkedő mezőnyben, de az igazán nagy feladat a londoni olimpia lesz majd, ahol a magyar csapat teljes létszámban és a legerősebb felállásában léphet tatamira.